Ödön
9 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Michelisz 9 pontra a WTCR-elsőségtől

2019.09.14. 10:13

Szoros időmérővel indult a WTCR kínai, ningpói hétvégéjének éles szakasza szombat hajnalban (magyar idő szerint), hiszen az első öt pilóta öt különböző márkát képviselt, az első 21 pilóta pedig 1 másodpercen belül volt a kvalifikáció végén.

A jobbak között volt a túraautó-világkupa első helyéért harcban levő Michelisz Norbert, aki a második sorba, a negyedik rajtkockába kvalifikálta magát, és ezzel helyzetbe hozta magát, hiszen az összetettet vezető Esteban Guerrieri csak a 12. helyről indult a még Portugáliából magával hozott rajtbüntetése miatt. A pole-t Yvan Muller szerezte meg, ezzel ő lett a 10. pilóta idén, aki időmérőt tudott nyerni.

Guerrieri a rajt előtt még nagyobb bajba került, amikor a rajtrácson, a felvezető kör előtt beindult az autójában a tűzoltórendszer, és mivel csak nehezen tudták megtisztítani a kocsi belső terét, az argentin csak a boxutcából, a mezőny után indulhatott el.

A rajtnál Yvan Muller nagy küzdelemben tartotta meg első helyét, a kínai gyártású Lynk & Cóval versenyző francia egy hazai pilóta, Ma Csing-hua ellen küzdhetett. Mögöttük Michelisz Norbert megtartotta a negyedik helyét, ráadásul egyből két márkatársa, Nicky Catsburg és Augusto Farfus követték, akik így dupla fedezetet adtak neki, hogy teljes biztonságban legyen hátulról a bajnoki címért küzdő Michelisz.

Az élen lényegében a rajttól fogva Muller, Ma, Mikel Azcona, Michelisz sorrendben haladt a vonat – Michelisz az utolsó három körre került közel az első háromhoz, de hiába támadta 1,5-2 körön keresztül keményen, Azcona nem hibázott, így Michelisz maradt a negyedik helyen. Mivel Guerrieri a pontszerző helyeken kívül zárt, Michelisz így is jelentősen faragott a hátrányából, és már csak 9 pontra van Guerrieritől 11 futammal a szezon vége előtt. A futamgyőzelmet Yvan Muller szerezte meg, először nyert az idei szezonban. A ningpói pályán először versenyző Tassi Attilának nem indult jól a hétvége, csak a 23. helyen zárt. 

Folytatás vasárnap hajnali 3-kor a második időmérővel, majd reggel 8.30-kor és 9.50-kor jön a két futam.