Márton
2 °C
11 °C
Index - In English In English Eng

Biztosan lesz magyar túraautós a motorsport olimpián

2019.09.23. 22:13

Szeptember 23-án, hétfőn konkrét listával jelentkezett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az október végén, november elején Rómában megrendezendő motorsport olimpia túraautós versenye kapcsán: az FIA 11 nevező országot közölt a listán, és köztük van Magyarország is, igaz, még hivatalos név nélkül, a kiválasztási folyamat ugyanis még zajlik a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségnél.

A 11 nevező ország között Magyarország mellett Belgium, Kína, Csehország, Németország, Hongkong, Litvánia, Új-Zéland, Oroszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság található. Magyarország mellett egyedül Új-Zéland nem nevezett meg indulót, mindenki másnál a név, illetve a választott autó is megvan már.

A már biztos nevezők között pár ismert név van csak, Belgiumot a TCR Európa-kupában versenyző Gilles Magnus képviseli majd, aki a belga motorsport szövetség támogatásával indul a sorozatban, ő az ott használt Audijával indul majd. A német induló, Luca Engstler neve is ismerős lehet a magyar olvasóknak, hiszen a TCR ázsiai sorozatának tavalyi és idei, illetve a malajziai bajnokság idei győztese Michelisz Norbert csapatával, a M1RA-val versenyez az Európa-kupában.

A 11 nevező

A 11 nevező legalább hat különböző modellel áll majd rajthoz, Audi, Hyundai, Honda, Volkswagen, Peugeot és a még rendes homologizáció előtt álló MG az eddig kiválasztott típus.

A Róma melletti Vallelunga versenypályán rendezendő motorsport olimpián 2, egyenként 30 perces szabadedzés lesz majd bemelegítés a túraautósoknak, ezt 2, szintén 30 perces időmérő, majd 2 futam követi majd, az egyik 25 perc +1 kör, a másik 30 perc +1 kör hosszúságú lesz. Az első futamon az első tíz, a másodikon az leső 15 versenyző szerez pontot – illetve 11, mert nincs 15 induló.

Az autókat az FIA és a TCR-sorozatokat felügyelő WSC szakemberei igyekeznek majd egyensúlyba hozni a túraautóknál ismert teljesítménykiegyenlítő rendszerrel.

A túraautók mellett Forma-4, GT, gokart-szlalom, drift és szimulátorverseny alkotja majd az első motorsport olimpiát.