Árpád
-5 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Német bajnok lett a motoros Kovács Bálint

2019.09.29. 13:08

Kovács Bálint, a H-Moto Team 18 éves versenyzője megnyerte a német gyorsaságimotoros-bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájának idei szezonját, miután a Hockenheimben rendezett idényzáró hétvégén egy futamot megnyert, a másik versenyen pedig második lett, jelentett a sikerről az MTI.

A magyar versenyző 208 ponttal lett bajnok az ezer köbcentis motorokkal rendezett bajnokságban, ahol mellette még 18 fős nemzetközi mezőny versenyzett. A második helyezett Danny Märtz 198 ponttal követte Kovácsot.

Kovács az első öt hétvége után a hatodikon is megszerezte a pole pozíciót, így a szombati és a vasárnapi futamon is ő rajtolhatott az első kockából. Az első versenyen másodikként intették le, míg vasárnap délelőtt magabiztosan aratott rajt-cél győzelmet, amellyel az övé lett a bajnoki cím. A 18 éves motoros az idei 11 futamból hatot megnyert, emellett további három alkalommal volt dobogós, egyszer 10. volt, egy versenyt pedig nem tudott befejezni.

„Pénteken még motorhibával küzdöttünk, de szombat reggelre ezt ki tudtuk javítani, így az időmérőn már nem volt gondom, az első futamon pedig úgy ítéltem meg, hogy az összetett szempontjából jobb a biztos pontszerzés, ezért nem kockáztattam, és bejöttem másodiknak” – mondta az MTI-nek Kovács, aki hozzátette, a tavalyi balszerencsés éve miatt nagyon örül a bajnoki győzelemnek.