Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Hihetetlen mentést mutatott be a hatszoros MotoGP-bajnok öccse

2019.10.20. 10:46

Óriási mentést mutatott be a MotoGP japán hétvégéjén még szombaton az immár hatszoros MotoGP-bajnok Marc Márquez öccse, a Moto2-ben versenyző, a kategóriát vezető Alex Márquez.

Alex a harmadik szabadedzésen esett le majdnem a motorjáról, amikor az megdobta, de végül hihetetlen mozdulatsor után sikerült valahogy nem elszállnia, és végül a motor mellett landolva, a vizes aszfalton állva csúszva sikerrel fékezte le a gépet. Utólag elmondta, hogy azért nem volt annyira mókás belülről az egész, de amikor a célegyenesen, a motorja mellett állva vágtatott át, és azt látta, hogy a boxutca faláról a szerelői csak nevetnek rajta, már ő is megnyugodott.

Alex Márquez óriási mentése a Moto2 japán edzésén

Alex Márquez mentése Randy Mamola 1985-ös, misanói esetét idézte, de Mamolának nehezebb dolga volt, mert az aszfalt melletti füves bukótéren átszáguldva kellett megtartania az irányítást a motorja fölött.

Az viszont így is látszik, hogy a Márquez családon belül tényleg specialitás, hogy bárhogy a motoron tudnak maradni. Nem csoda, hogy a hatszoros bajnok Marc is arról beszélt, az ember életében egy ilyen mentés jöhet össze, és hogy az öcs Alex ezzel már felül is múlta őt.

A Moto2-ben negyedik helyről induló Alex Márquez végül a hatodik lett a futamon, a királykategóriában, vagyis a MotoGP-ben bátyja, Marc Márquez az élről indulva nyert, és szerezte tizedik győzelmét a szezon tizenhatodik futamán.

A szezon egy hét múlva az ausztráliai Philipp Islanden folytatódik.

Eredmények

MotoGP (24 kör, 115,224 km)

  1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 42:41.492 perc
  2. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 0.870 másodperc hátrány
  3. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 1.325 mp h.

Az állás 16 futam után (még 3 van hátra): 1. (és már világbajnok) M. Márquez 350 pont, 2. Dovizioso 231, 3. Alex Rins (spanyol, Suzuki) 176

Moto2 (22 kör, 105,622 km):

  1. Luca Marini (olasz, Kalex) 40:57.279 perc
  2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 0.560 mp h.
  3. Jorge Martín (spanyol, KTM) 3.593 mp h.

Az állás: 1. Alex Márquez (spanyol, Kalex) 234 pont, 2. Lüthi 198, 3. Augusto Fernández (spanyol, Kalex) 192

Moto3 (20 kör, 96,020 km):

  1. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) 39:34.866 perc
  2. Albert Arenas (spanyol, KTM) 0.094 mp h.
  3. Celestino Vietti (olasz, KTM) 0.198 mp h.

Az állás: 1. Dalla Porta 229 pont, 2. Aron Canet (spanyol, KTM) 182, 3. Tony Arbolino (olasz, Honda) 161