Géza
1 °C
16 °C

Tóth László hetedik lett a Formula-4-esek főversenyén

2019.11.03. 13:01

Tóth László a hetedik helyen ért célba a Formula-4-esek vasárnap rendezett főversenyén a Róma közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán zajló Motorsport Games zárónapján, jelentette az MTI.

A 19 éves magyar pilóta szombaton a kvalifikációs futamon negyedik volt, így ebből a pozícióból vághatott neki a kategória hétvégi utolsó viadalának, amely előtt a versenybíróság elrendelte a vizes pályára alkalmas gumik használatát annak ellenére, hogy az aszfalt az éjszakai és reggeli esőzés után szinte már teljesen száraz volt. A 30 perces versenyen így minden versenyzőnek kötelező volt vizes gumival startolni.

Tóth a rajt után nyolcadiknak csúszott vissza, az első kör végén pedig már csak 10. volt. A folytatásban a magyar pilóta további két helyet veszített, de a 8-13. helyen száguldók nagy csatában voltak a helyezésekért. Miközben Tóth feljött a 10. pozícióba, egy belga pilóta balesete miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely mögött hét perccel a leintés előtt feltorlódott a mezőny.

Az újraindítás gond nélkül lezajlott, Tóth azonnal előzött egyet, majd az utolsó körben még két pozíciót tudott javítani, kihasználva az előtte csatázók hibáit.

A versenyt a hazai közönség előtt szereplő Andrea Rosso nyerte, a német Niklas Krütten lett a második, míg a finn William Alatalo a harmadik.

Kiss Norbert a 11. a túraautósok versenyén

Kiss Norbert a 11. helyen ért célba a túraautósok hétvégi második, egyben utolsó futamán vasárnap. A 34 éves szombathelyi pilóta a szombati első versenyen 13. lett, a vasárnapi 30 perces futamra pedig a szombaton rendezett időmérő edzésen csak a 14. rajtkockát szerezte meg.

A kétszeres gyorsasági kamionos Európa-bajnok a rajtnál azonnal négy pozíciót javított, a versenybíróságnak azonban rögtön a pályára kellett küldenie a biztonsági autót, a startnál ugyanis történt egy ütközés, melynek következében két sérült versenyautó maradt a célegyenesben.

A műszaki mentés után a Safety Car útjára engedte a mezőnyt, Kiss pedig két körrel később már a nyolcadik helyen száguldott, a pálya fölé érkező eső miatt ugyanis egyre nehezebben vezethetővé váltak az autók, és több pilóta is elkövetett kisebb-nagyobb hibákat.

Négy perccel a leintés előtt Kiss veszített egy pozíciót, másodpercekkel később pedig újra a pályára jött a biztonsági autó, a kínai pilóta ugyanis kicsúszott a sóderágyba, ahonnan ki kellett menteni a versenyautóját.

A Safety Car így gyakorlatilag már csak az utolsó körre tudta elengedni az összerázódott mezőnyt, és a hongkongi, valamint a svéd versenyző kisebb ütközésének következményeit éppen a kilencedikként száguldó Kiss szenvedte el. Az ázsiai pilóta úgy tért vissza a bukótérből, hogy oldalról nekiütközött Kiss Alfa Romeójának, akinek így el kellett vennie a gázt, hogy megelőzze a nagyobb balesetet, ezzel viszont két pozíciót veszített.