Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Michelisz szédületes kör és nagy dráma után 2 pontra a WTCR első helyétől

ffb02915f77be20e2eb2027715dce95e
2019.11.15. 02:43
Pénteken rendezték a WTCR makaói versenyhétvégéjének két időmérőjét: az elsőn a pályacsúcsot futó Yvan Muller mögött lett második Michelisz Norbert, másodikra viszont önhibáján kívül balesetbe került, amivel egy újabb potenciális top 5-ös rajthelyet bukott, és vasárnap mindkét futamot legjobb esetben is csak a 12. helyről kezdheti majd.

Jól, egy megnyert és egy 9. helyen zárt szabadedzéssel kezdett Michelisz Norbert a WTCR makaói versenyhétvégéjének csütörtökjén, de a túraautó-világkupa második helyén álló magyar pilóta mellett több közvetlen riválisa, így Yvan Muller és Thed Björk is erősen nyitottak, Esteban Guerrieri a Hondával viszont szenvedett csütörtökön, így a négy topesélyes szempontjából felemás előjelekkel jött a két időmérőt jelentő pénteki program.

A 40 perces első időmérő elején a Hyundai kezdett erősen, eleinte Nicky Catsburg vezette a 32 fős mezőnyt, majd második nekifutásra a Lynk & Cók kerültek az élre, megközelítve Rob Huff 2018-as pályacsúcsát. A rekord innentől már nem sokáig állt, az egyik vk-esélyes, Yvan Muller vette át a vezetést 47 ezredmásodperces előnnyel, közvetlenül azelőtt, hogy Mehdi Bennani keresztbe állása miatt meg kellett szakítani az időmérőt egy rövid időre. A Volkswagen marokkói pilótája abban a Police kanyarban hibázott, ahol két éve Michelisz Norbert is tömörülést okozott, illetve a GT-kupában is jelentős anyagi kár keletkezett.

A  rövid piros zászló után óriási lett a forgalom a pályán, hiszen mindenki egyszerre hajtott ki az utolsó próbálkozásokra, és ezt igyekeztek az adott csapat legesélyesebb pilótájának szélárnyékot adva megtenni. Michelisz ezt maximálisan meg is kapta a Hyundaion belül, és majdnem 3 tizedes előnnyel, 2:28,729-es TCR-pályacsúccsal az élre ugrott. Segítségére volt az is, hogy mögötte egy kisebb hiba miatt többeknek lassítania kellett egy sárga zászló miatt. Az utolsó nagy rohamban viszont Yvan Muller mindent kifacsart az autójából, és végül 68 ezreddel megelőzte Michelisz Norbertet, aki Muller és Andy Priaulx közül, Lynk & Co-szendvicsből indulhat majd szombaton.Az időmérő utáni sajtótájékoztatón elmondta Michelisz, hogy nagyjából 15 másodperccel maradt le arról, hogy az utolsó pillanatokban még egy gyors kört indítson, de így is elégedett a teljesítményével és a második hellyel, amit a fantasztikus munkát végző Muller mögött szerzett meg.

A mezőny másik magyar pilótája, Tassi Attila a 22. rajthelyet szerezte meg. Muller új pályacsúcsa 2:28,661 lett.

Másodikra dráma jött Michelisznek

A késve indult második – három részre osztott – időmérő hamar piros zászlót hozott, gyors egymásutánban két szabadkártyás pilóta okozott gondot, Jim Ka To a pálya végén ütközött Robert Dahlgrennel, Terence Tse pedig a pálya középső szakaszán állt bele a falba, utóbbi miatt jött is a piros zászló nem egész 10 perc elteltével. A piros zászló még egyszer előkerült a Q1-ben, méghozzá a legvégén, amikor Gordon Shedden Audija mögött jött össze egy többfős baleset, ami Michelisz Norbertet is érintette.

Michelisz Hyundaiának a bal eleje tört össze, ahogy nekikoccant a pont előtte a falba álló Audiba, és ugyan bejutott a legjobb 12-vel a Q2-be, de az autója platós teherautón tért vissza a garázsba, így elúszott a további jó eredmény esélye, és így vasárnap legjobb esetben is csak a 12. helyről kezdheti mindkét vasárnapi futamot. Az autó bal első felfüggesztése biztosan sérült, de lehet, hogy a motor környékén is történt kár, ezt egyelőre nem tudni.

A Q3-ba végül a Makaó-specialista Rob Huff, illetve Nicky Catsburg, Andy Priaulx, Jean-Karl Vernay és Johan Kristofferson, vagyis négy különböző márka pilótái jutottak, Yvan Muller viszont csak a hatodik lett, míg Esteban Guerrieri a fordított rajtrácsos pole-t, azaz a 10. helyet gyűjtötte be – egészen addig, amíg meg nem büntették Nicky Catsburg feltartása miatt, így Guerrieri csak a 4. helyről rajtolhat a fordított rajtrácsos futamon. A második időmérőt végül a Q2-ben új pályacsúcsot (2:27,963) autózó Huff nyerte, akinek így meglehet a 10. győzelme Makaóban, mögötte honfitársa, Andy Priaulx indulhat majd még az első sorból.

Tassi Attila javított az első időmérőhöz képest, vasárnapra a 17. rajthelyet szerezte meg magának, amivel esélye van a kettős pontszerzésre.

Így zártak az esélyesek

A bajnokság első helyén álló négy pilóta közül

  • a makaói hétvége előtt vezető Esteban Guerrieri egy 13. és egy 4. és egy 10. rajthelyet szerzett (büntetéssel együtt), de motorcsere miatt a mezőny végéről indulhat csak a szombati futamon,
  • a második Michelisz Norbert a 2. helyről indulhat majd szombaton, vasárnap két 12. hely vár rá,
  • a harmadik Thed Björk egy hatodik és egy nyolcadik helyet szerzett a két időmérőn,
  • a negyedik Yvan Muller pedig megnyerte az első időmérőt, a másodikon viszont csak hatodik lett.

A némileg átszabott program  szombaton egy futammal, magyar idő szerint 7.30-kor folytatódik, a vasárnapi futamokhoz korán, 1.20-ra és 4 órára kell kelni.

A pénteki időmérők végeredményei

Első időmérő

Második időmérő