
A bajnoki összetettben. Így zárt a három dobogós:
Körömrágós utolsó futamon, elvesztett bajnoki címet kapott vissza Michelisz Malajziában.
Ötödik hellyel is behúzta a történelmi címet, Kristofferssoné a szezon utolsó futama, Azcona és Ceccon még a dobogón.
Drámai végjáték után nyerte Michelisz Norbert a túraautó-világkupát (WTCR), a magyar autósport első nagy nemzetközi címét szerezve. Michelisz útja a 3,5 lóerős, házi készítésű terepgokarttól kezdve a szimulátoros versenyzésen át a túraautózás csúcsáig.
Csak be kell érnie Michelisznek, és megvan a bajnoki cím.
Michelisz továbbra is az ötödik helyen, Guerrieri a 23., onnan nem tud pontot szerezni, Michelisz viszont szerez pontokat, növeli az előnyét így.
Michelisz az ötödik helyen, Guerrieri harmadszor is a boxban, a motorját nézik. Harmadszor is visszaküldik. Túlmelegedés lehet, mert sűrített levegővel fújták, akkor tömődhetett el valami, amikor korábban lement a fűre.
Pár másodpercet állt a garázs előtt, de megint folytatja. Nem veszített sok helyet, mert hátul nagy a különbség, most a 22. helyen.
Nem tudni, mit akart az argentin, akit egyből kiküldtek. A biztonsági autó lassítja a tempót, de Guerrieri így is csak a mezőny végére érhet vissza, jelenleg a 21, helyen. Michelisz már csak az ötödik, mögötte Tarquini biztosít.
Michelisz a negyedik helyen a hetedik kör elején, Ceccon előzte meg, de ez mindegy, amíg Guerrieri csak a 10.
Guerrieri második helye pedig már nem elég az argentin bajnoki címéhez. Guerrieri mellett elmegy Kristofferson is, az argentin lelassul, Michelisz is visszaelőzi. A hatodik kör kezdetén Guerrieri már csak a hetedik volt.
Fej-fejj mellett az első négyes, nagy a lökdösődés, de még nincs csere az élen, Guerrierit viszont őrülten támadja Azcona és Kristoffersson is.
A harmadik helyért megy a csata, ami újra Michelisz bajnoki címét jelentené.
Michelisznek muszáj előznie a bajnoki címért, de az is segít rajta, ha Azcona (vagy más) elveszi a vezető helyet Guerrieritől.
Vagyis megint összeáll majd a mezőny. Farfus csúszott ki, ezért kell a safety car, amitől nő a verseny távja is.
Guerrieri, majd Azcona és Kristoffersson is megelőzi a magyart, akinek egyet kellene előznie a bajnoki címért, jelen állás szerint ugyanis Guerrieri vezeti az összetettet.
Guerrieri és Azcona mögé, hátulról két másik Hyundai fedez neki. 11 kör vár a mezőnyre egyébként.
Michelisz az élről kezd, Esteban Guerrieri a második helyről, de egy szimpla helycsere nem elég az argentinnak a bajnoki címhez. A harmadik helyen a spanyol Mikel Azcona, majd két Hyundai, akik Micheliszt segíthetik.
A Mullerrel való, a második futamon összehozott ütközés és a piros zászló okozása miatt kapott egyfutamos eltiltást a holland, ezért nincs ott a negyedik rajtkockán.
A motor alatti területet nézik a szerelők, Michelisz a kocsija mellett állva figyeli a munkát. 7 perc a rajtig, nincs már sok idő, azt viszont nem tudjuk, mi a gond.
De ez csak csöpögés a korábbiakhoz képest, nem indokolt a négy esőgumi, maximum a kettő.
Nicky Catsburg kocsija úgy tűnt, hogy elkészült a második futamra, és csak azért nem engedték rajtolni, mert külső segítséggel (vontatás) jutott vissza a garázsba, de a harmadik futamra sem gurult ki a holland. Két hátvédje maradt így az élről induló Michelisznek.
Már a versenyoverallból átöltözve mászkál a Honda garázsánál, nem tudják megcsinálni a kocsiját a szezonzáró futamra.
Minden rendben ment a szerelésnél, rutinszerű cserék voltak ezek. 20 perc még a rajtig.
40 perces csúszással a tervezetthez képest.
Ez egyszerre jó és rossz hír, de a jó része az erősebb. A szerelőknek ugyan sok munkája lesz, de az, hogy felfüggesztést, első és hátsó lökhárítót, illetve a kocsi alá a levegőt elöl beterelő splittert is cserélnek, azt mutatja, hogy a kocsi nem volt 100%-os állapotban, és így is tudott előzni ötöt, vagyis jó lehet a tempója a harmadik futamon.
Ő lehetett a futam végére érkező biztonsági autót jelentő olajfolt okozója.
10 pont a különbség, vagyis ha Guerrieri nyerné a szezon utolsó versenyét, Michelisz még egy harmadik hellyel is bajnok lenne. Egymás mellől, az első sorból kezdik az utolsó futamot, vagyis a rajttól kezdve egymásnak feszülhetnek, óriási csata várható, ami megmutatja majd azt is, ki mennyire van ott fejben.
A legegyértelműbb persze az lenne, ha Michelisz Guerrieri előtt végezne, ám ő is tudja, hogy nem szabad felesleges csatába belemenni a futamon.
Micheliszék párosa mögött a második futamon, az esőben nagyon gyors Mikel Azcona jön, majd három Hyundai, akik alighanem senkit nem engednek majd maguk elé, ha rajtuk múlik, vagyis ha jól védekeznek, Michelisz nem tud (nem szabad, hogy tudjon) a harmadik hely mögé esni, de ez csak a biztonsági vésztartalék eshetősége.
Michelisz és az argentin pilóta is 1-1 futamot nyert vasárnap, az utolsó versenyre hagyva a bajnoki címről való döntést.
Michelisz, Guerrieri, Azcona, Catsburg, Tarquini, Farfus, Ceccon, Vervisch, Girolami, Ma
Igyekszünk kideríteni, mikorra csúszik a rajt.
10 pontra olvad a magyar túraautós előnye a szezon utolsó futama előtt, Yvan Muller viszont elszállt, ő már nem lehet bajnok, 33 pont a hátránya. Az utolsó futamot Michelisz kezdi az élről, Guerrieri, akinek muszáj lesz előznie, a második helyről indul.
Guerrieri mögött Mikel Azcona és Johan Kristoffersson végeztek a dobogón.