Michelisz több F1-pilótát is előzve a világ 50 legjobb versenyzője között

Hatalmas szakmai elismerést kapott Michelisz Norbert, a túraautó-világkupa (WTCR) győztese, akit a vasárnapi sikere után a legnagyobb motorsportos szaklap, az Autosport beválasztott az év 50 legjobb pilótája közé. Egészen pontosan a 44. helyre tették.

Michelisz ezzel több F1-pilótát is megelőzött a rangsorban, az 50. helyen ugyanis a Toro Rossó-s Pierre Gasly áll mögötte, és bár a listát egyelőre csak a 21. helyig közölték, garantáltan nem lesz minden F1-versenyző előtte.

Az Autosport Micheliszt méltatva arról ír, hogy az idei, bajnoki címmel véget érő szezonja volt a 10. a túraautózás topkategóriájában, idén pedig minden korábbinál jobb idényt hozott össze, amiben már a 10 versenyhétvégéből a negyediken, Zandvoortban az ő szekerét kezdte el tolni a Hyundai, belátva, hogy neki van a legnagyobb esélye a bajnoki címre a csapatból.

Az értékelés végén azzal zárnak, hogy Michelisz top 50-be kerülése az évről-évre nem megfelelő megbecsülést kapó pilóták teljesítményének elismerése.

A WTCR malajziai szezonzárón a bajnokság második helyét megszerző Esteban Guerrieri a 48. helyre került. Érdekes egyébként hogy Michelisz elé rangsorolták a brit túraautó-bajnokság (BTCC) győztesét, Colin Turkingtont, aki jóval gyengébb mezőnyben lett bajnok a nemzeti sorozatban, Micheliszhez hasonlóan 30 futamból ötöt nyerve.

Csütörtökön később hozzák nyilvánosságra a 11-20. helyezetteket, míg a top 10-et pénteken jelentik be.

Borítókép: A 2019-es WTCR-bajnok Michelisz Norbert a túraautózás trónján. Fotó: Florent Gooden / FIA WTCR / DPPI Media

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34