A WRC2 finn világbajnoka is indul a Szilveszter-ralin

Rajthoz áll a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralin Kalle Rovanperä, a világbajnokság WRC2-es kategóriájának idei bajnoka, aki ezen a versenyen búcsúzik eddigi csapatától, írja az MTI.

Füredi András, a Hungaroringen és környékén december 27. és 29. között már 21. alkalommal sorra kerülő Szilveszter-rali szervezője hétfő reggel, az M1 aktuális csatornán jelentette be a 19 éves finn pilóta indulását.

Rovanperä – aki a vb-n az abszolút 12. helyen zárt az év végén – 2020-ban az idei világbajnok Toyota gyári csapatában folytatja pályafutását a WRC mezőnyében, de Mogyoródon még a 2019-es autójával, egy Skoda Fabia R5-össel indul. Rovanperä édesapja, Harri 2001-ben megnyerte a Svéd-ralit, és 15-ször volt dobogós a rali-vb-n.

A Szilveszter-rali történetében első alkalommal fordul elő, hogy a friss magyar bajnok is indul, sőt Vincze Ferenc ezen a versenyen próbálja majd ki először 2020-as versenyautóját, egy Volkswagen Polo R5-öst. A Korda Racing pilótája már háromszor, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben győzött a Szilveszter-ralin, amelyen a nevezések alapján ezúttal 193 versenyautót láthat majd a közönség a Hungaroringen és környékén.

A belső és külső helyszínekre egyaránt csak belépőjegyek megvásárlásával tudnak eljutni a nézők: elővételben a totaljegy.hu weboldalon 2000 forintért, a verseny ideje alatt, a Hungaroringen található értékesítési pontokon pedig 2500 forintért válthatók jegyek, de 12 éven aluliak számára ingyenes a rendezvény. A szervezők élő rádiós és internetes közvetítéssel, valamint ingyenes parkolási lehetőséggel is szolgálnak a szurkolóknak.

A Szilveszter-rali rendezői december 14-én jelentették be, hogy a viadal jövőre a nemzetközi Alpok-Adria Rali Kupa (AARC) versenysorozat nyolcadik, utolsó állomása lesz, így a mostani rendezvény egyfajta főpróbája a 2020-as AARC-futamnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59