Donát
1 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Magyar kamionosok nyerték az Africa Race terepralit

2020.01.19. 12:15

Megnyerte a kamionosok versenyét, az összetettben pedig második lett a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László hármas a klasszikus Dakar-rali útvonalán rendezett és vasárnap véget ért Africa Eco Race elnevezésű tereprali-versenyen, írja az MTI.

A Qualisport Racing tájékoztatása szerint a Scania Torpedóval rajthoz álló dunaszentbenedeki trió 2010 után másodszor bizonyult a legjobbnak a kamionosok között, és az abszolút értékelésben ezúttal az előkelő második pozíciót is megszerezte.

„Fantasztikus érzés, hogy sikerült újra győzni, túlzás nélkül állítom, hogy ez a legnagyszerűbb pillanat a számomra, hiszen tizedszer vagyunk itt és 10 év után nyertünk újra, így remek eredménnyel indítottuk ezt az évet" – nyilatkozta Kovács Miklós pilóta.

Kiváló teljesítmény nyújtott a másik magyar kamionos egység, a Fazekas Károly, Horn Albert és Csákány Péter alkotta trió is: a szintén Scaniával versenyző csapat saját kategóriájában Kovácsék mögött második lett, az abszolút értékelésben pedig a harmadik helyet szerezte meg.

Az idei Africa Eco Race január 7-én kezdődött, és a mezőnynek Marokkóban öt, Mauritániában hat gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie, vasárnapra pedig, az utolsó etap végén, elérte Szenegál fővárosát, Dakart, ahol a Rózsaszín-tónál rendezik majd az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadót.