A Forma-E szezonját is teljesen átírja a koronavírus-járvány

2020.03.13. 11:42

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és az elektromos formaautós széria, a Forma-E bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt legalább két hónapra felfüggesztik a 2019–2020-as szezont.

Közleményükben azt írják, hogy a helyi hatóságokkal egyeztetve hozták meg ezt a döntést, mivel ebben a helyzetben a pilóták, a személyzet és a szurkolók egészségének megőrzése fontosabb, mint a versenysorozat folytatása.

A motorsportban hagyományosan alkalmazott zászlórendszer alapján március és április piros zászlót kapott, ami azt jelenti, hogy ebben a két hónapban biztosan nem fognak futamokat rendezni. A május sárga zászlót kapott, vagyis lehet esély arra, hogy versenyt rendezzenek ekkor, ha javul a helyzet. A júniusi és júliusi futamok egyelőre zöld zászlót kaptak, ami azt jelenti, hogy azok megrendezését egyelőre nem fenyegeti a koronavírus-járvány.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy:

a párizsi, a szöuli és a jakartai futamokat már biztosan nem rendezik meg, azokat törölték a versenynaptárból.

Korábban már a kínai és a római versenyt is eltörölték, így leghamarabb június 21-én, a berlini futammal folytatódhat a sorozat. A világbajnokságból eddig öt versenyt telt el, ami után a brazil António Félix da Costa vezet 67 ponttal.

A módosított Forma-E-versenynaptár:

  • június 21. - Berlin ePrix, Németország
  • július 11. - New York City ePrix, Egyesült Államok
  • július 25-26. - London ePrix, Egyesült Királyság