Pedofíliával vádolják Amerika hétszeres Superbike-bajnokát

2020.03.27. 09:05

Március 13-án hosszú nyomozás után letartóztatták Ausztráliában Mat Mladin volt motorversenyzőt, aki ellen tíz nappal később vádat emeltek kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt. Azzal gyanúsítják, hogy négyszer követett el bűntetteket 10 évnél fiatalabb gyerekekkel szemben.

Mladin közel 10 napig börtönben volt, majd a hét közepén 50 ezer ausztrál dolláros óvadék ellenében kiengedték, de az útlevelét bevonták - írja a Dailytelegraph.com, amely elsőként számolt be az esetről. Az újság megszólaltatta a profi motoros ügyvédjét, aki kijelentette, védence tagadja a vádakat.

A 48 éves Mladint néhány hónapon belül bíróság elé állítják, ám addig is csak másik felnőtt személy társaságában lehet 16 éves vagy fiatalabb gyerek közelében.

Mladint óriási tehetségnek tartották, 1992-ben robbant be, amikor 20 évesen megnyerte az ausztrál Superbike-bajnokságot. 93-ban bemutatkozott a gyorsasági-vb-n, rögtön az 500 köbcentis csúcskategóriában, a Cagiva gyári versenyzőjeként. Csalódással zárta az évet, csak 13. lett a pontversenyben, egy 6. hely volt a legjobb eredménye. Visszament hazája Superbike-sorozatába, 1995-ben súlyos lábsérüléssel megúszott egy repülőgép-szerencsétlenséget, és még az év végén újra motorozott, második lett a pontversenyben.

1996-tól Amerikában folytatta, ahol megcsinálta a szerencséjét: 13 évvel később 83 futamgyőzelemmel és hét bajnoki címmel a sorozat valaha volt legsikeresebb motorosaként vonult vissza. Bajnok lett 1999 és 2001, illetve 2003 és 2005 között zsinórban háromszor-háromszor, valamint utolsó évében, 2009-ben.

Miután befejezte, visszaköltözött Ausztráliába, és minden szálat elvágott a motorsporttal, felszámolta hazai Suzuki-importőr cégét is. Szülővárosában, Oakdale-ben telepedett le feleségével és két gyerekével. Pár éve visszatért a motorsportközösségbe, szponzorként a fiatal ausztrál tehetséget, Max Crockert segítette.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport