Michelisz: Hogy ne érdekelne egy 700 lóerős autó?

2020.05.10. 13:31

„Nem mondom, hogy nem hiányzik a versenyzés, de nekem ez most jó lehetőség pótolni azt az időt, amit mondjuk az elmúlt két évben elszalasztottam a lányokkal. A legjobb esetben valamikor szeptember-október környékén újraindulhat a mi bajnokságunk is, de hogy pontosan milyen ütemtervvel és helyszínekkel, azt lehetetlen megjósolni. Nekem az a lényeg, hogy legyen versenysorozat, lehetőleg hungaroringi versennyel, most hogy ez augusztusban, szeptemberben, októberben vagy novemberben kerül megrendezésre, az már másodlagos” – mondta Michelisz a Digisport Híradójának a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett WTCR-szezonról.

Sajtóhírek szerint a WTCR nehéz helyzetbe kerülhet, mert több márka is inkább az elektromos versenyek felé fordulna, és ettől a lehetőségtől Michelisz sem zárkózna el. „A Forma-1-ben is – ahogyan olvashatjuk a hírekben - sok középcsapat anyagi helyzete jelentősen romlott a járványhelyzet következtében, és ugyanez igaz szerintem a ralivilágbajnokságra vagy a túraautós sorozatokra. A következő egy-két év biztos, hogy nem a motorsporttal kapcsolatos bummról és új gyártók érkezéséről fog szólni.

Mondjuk a Hyundai szerepvállalását biztosnak érzem a következő években üzleti szempontból az autó-motor-sportokban. A személyes szempontom pedig az, hogy biztos szakmai fejlődést tudjak saját magam mellett.

Hogy ez a WTCR-ben, az elektromos túraautó-sorozatban, vagy bárhol máshol fog megvalósulni, számomra másodlagos”

– mondja Michelisz, akit az esetleges ETCR-indulás sem hagyna hidegen. A 35 éves autóversenyző szerint bármelyik olyan sorozat, ami szakmai szempontból kihívás, az számára érdekes.

„Az elektromos Pure ETCR-bajnokságról azt lehet hallani, hogy nagyon magas lesz a szakmai színvonal.

Időmérő üzemmódban 700 lóerő közeli teljesítményről beszélünk, hátsókerék-meghajtásról, erős gyártói jelenlétről a tervek szerint.

Ez pedig versenyzői szempontból nemcsak nekem, hanem nagyon sok más pilótának is egy érdekes platform” – véli Michelisz.

Az ő és a Hungaroring közreműködésével létrejött szimulátoros túraautó-bajnokság nagy sikerrel zajlik, a győztese egy igazi versenyautóval is elindulhat majd egy sorozatban a M1RA-val. Ez a bajnokság azért is különleges számára, mert a pályafutása kezdete előtt ő is szimulátorozott.

„Én azt szeretném bizonyítani a széles közönségnek, hogy ugyanúgy, mint az én esetemben is, sok más magyar autóversenyző esetében is van átjárás a virtuális pályák és a valódi versenypályák között. Megfelelő szakmai közegben – és én hiszem, hogy a M1RA a megfelelő szakmai közeg –, van lehetőség akár egy olyan pályafutást is elindítani a virtuális pályákról érkezve, mint amilyen az enyém volt” – mondta Michelisz.