Michelisz: Érzem a veszélyt, de egy tizedet sem pazarolnék el

Címvédőként vágott neki a 2020-as idénynek, amelynek forgatókönyvét a koronavírus-járvány jelentősen átírta. Ahogy az erőviszonyokat is: a Hyundai finoman szólva felemás szezont futott, ön az istálló legjobbjaként a 13. helyen zárt összetettben. Hogyan élte meg ezt a hullámvasutat?

Sejtettem, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire esélytelenek leszünk a bajnoki címre. Nyilván az elején, az első futamok környékén ez okozott bennem egy kis törést. Próbáltam pozitív lenni, még akkor is, amikor láttam, hogy óriási a lemaradásunk az élmezőnyhöz képest. Bíztam benne, hogy történik egy kisebb csoda, optimista voltam. Ahogy haladtunk előre az idényben, úgy be kellett látnom, ez a szezon a túlélésről szól – a bajnoki címért nem tudtam küzdeni. Nagyon fájt ez, mert a tavalyi siker után az volt a célom, hogy megvédjem a címem, mélyütésként ért, hogy nem lesz rá esélyem.

Mikor veszítette el az optimizmusát, amit említett?

Teljesen még most sem veszítettem el. Amikor beláttam, hogy nem fogok bajnoki címet nyerni, akkor elkezdtem a 2021-es esélyeimet maximalizálni. Mentálisan ez egy menekülőút volt. Nyilván koncentráltam a versenyhétvégéken, de már latolgattam az esélyeimet arra, hogyan tudnék jövőre ismét bajnok lenni. Szándékosan a jövőre tereltem a gondolataimat.

Az esélykiegyenlítő-rendszer rosszul érintette a Hyundait, ráadásul azok a versenyek kerültek ki a naptárból, ahol jól teljesített korábban. Ez ott volt a fejében, amikor készült a szezonra?

Nem éreztem ezt, a hatfordulós versenynaptárban így is voltak olyan pályák, amiken szeretek menni. Igaz, hogy kiesett Szepang vagy Makaó, de ott volt a Hungaroring, a Slovakiaring és a Nürburgring. Azt sem mondanám, hogy mindent az esélykiegyenlítő rendszerre foghatunk. Sok összetevős a bajnokság. Tény, hogy kisebb sansszal indultunk, de volt olyan csapat, ami hozzánk hasonló feltételekkel versenyzett, és ott volt a bajnoki cím kapujában. Nem lehet mindent a külső körülményekre fogni. Én, mint versenyző és a csapat is sok apró dologban hibázott, de ha mindent tökéletesen csináltunk volna, valószínűleg akkor sem ünnepelhettünk volna bajnoki címet. Fontos kielemezni ezeket az apróságokat. Egy versenyzőnek könnyű kifogást találni, sokan ebbe a hibába esnek.

A külső körülményeket akkor hagyjuk is. Mi az, amit viszont a 2020-as szezonban a saját számládra írnál?

Nem voltam kiegyensúlyozott. Az elmúlt években rendre az élmezőnyben vitézkedtem, nagyjából kiismertem az ellenfeleket. Most visszazuhantam a középmezőnybe, ahol teljesen más habitusú versenyzés van, amit újból fel kellett fedeznem. Ez lényegében egy kocsmai harc. A pályafutásom elején hozzászoktam ehhez, de az elmúlt években bajnoki címekért harcoltam, letisztultabb volt a mezőny, így az ilyen apróságok nem fértek bele. Nem csaptam le mindig az adódó lehetőségekre. Ha nem is a bajnoki címért küzd az ember, nem szabad pontokat hagyni az asztalon.

Ilyen szituációban tudja egy versenyző ugyanúgy motiválni magát? Ugyanazzal az intenzitással áll bele a tesztekbe, az időmérőkbe és a versenyekbe?

Sokkal nehezebb ilyenkor, ezt is meg kell tanulni. Szándékosan és tudatosan kell irányítani a gondolatokat a jó irányba, nem szabad beragadni egy negatív spirálba. Muszáj függetleníteni magunkat ettől, és arra összpontosítani, hogy a legtöbbet hozzuk ki az adott helyzetből. Mindig előre kell nézni, de ezt könnyű mondani, megcsinálni annál nehezebb.

Melyik polcra tenné ezt az évet az eddigi versenyzői karrierjében?

Valahová alulra. Szakmai szempontból nem ez volt a legrosszabb idény. A Hyundai-versenyzők közül én végeztem a legelőrébb, így lényegében teljesítettem a minimumot. Korábban olyan is volt, hogy magasabb pozícióban zártam az összetettben, de a csapaton belül nem én voltam a legjobb. Nekem többet számít az, ha a lehetőségeimből kihozom a maximumot.

A koronavírus-járvány miatt a WTCR magyarországi versenyhétvégéjét is zárt kapuk mögött rendezték. Milyen volt a nézők nélküli Hungaroringen körözni?

Furcsa. Az egész olyan volt, mint egy tesztnap. A feszültség hiánya miatt csökken a nyomás is.

Nehéz a Hungaroringen felszabadultan teljesíteni, mert amikor vannak szurkolók, akkor a megszokott nyomás másfélszeresét érzem. Ebben az évben visszaestem a feles szorzóra, ami nagyon furcsa volt. Próbáltam elképzelni, milyen lesz nézők nélkül, de amikor szembesültem vele, akkor jöttem rá csak igazán, hogy ez nem az a versenyhétvége, amit szeretek.

Amikor vannak nézők, akkor menyit tud meríteni belőlük? Egy zárt autóban való versenyzés során mennyire érezhető a drukkolás?

Az az érdekes, hogy vezetés közben függetleníteni tudja magát az ember a nézőktől. Nyilván az utolsó kanyarban, a célegyenes előtt nem lehet nem észrevenni, hogy mennyien vannak, de a kör további részeiben elfelejted, hogy hol vagy. Amikor kiszáll az ember az autóból, mindent hall és észrevesz. A dudákat és a morajlást folyamatosan lehet hallani. Ez is okozza azt, hogy én nem tudok kiengedni a Hungaroringen, gyakorlatilag folyamatosan görcsben van a gyomrom.

Hogyan kezeli a stresszt?

Sokáig túlságosan izgulós voltam, de aztán rájöttem arra, hogy ez valamilyen szinten a személyiségem része.

Egy tesztnapon, teljesítménykényszer nélkül az összes versenyző néhány tizeden belül van egy körön, de a verseny egy teljesen más mentális állapot, amit kevesen tudnak jól kezelni.

Van olyan rituáléja vagy kabalája, amit rendszeresen használ a versenyek előtt?

Korábban mindig volt. Amíg jól sikerültek a versenyek, addig azt hittem, megtaláltam a megfelelőt. Amikor jött pár gyengébb szereplés, akkor elengedtem ezeket. Volt, hogy mindig a bal kesztyűt húztam előbb, vagy a bal zoknit, vagy a bal cipőt.

A koronavírus-járvány mennyire írta át a versenyhétvégék lebonyolítását, a társakkal való kapcsolattartást?

Teljesen. Izolálva voltunk egymástól, buborékban töltöttük a hétvégéket. Az eligazítást videokonferencián tartottuk, mindenki csak a saját csapatával érintkezhetett. Ebben az évben a csapattagokkal alig-alig találkoztam.

Mondhatni tehát, hogy ezt a szezont beáldozta a 2021-es évnek. Mit lehet tudni erről?

Gőzerővel folynak a tárgyalások a háttérben. Jól érzem magam a csapatnál, 2018-ban és 2019-ben is mi nyertük a bajnokságot. Szeretném itt folytatni, de egyelőre birkózunk egymással a szerződésem részleteit illetően.

Sok tényező van, amit az istálló sem tud kontrollálni – a járvány miatt még az sem biztos, hogy a Hyundai ott lesz a rajtrácson a következő szezonban. Nem akarok senkit megijeszteni, de ez a valóság. Mindenki kivár most, alapvetően mindent a járványhelyzet alakulása határoz meg.

Ha függetlenítjük a dolgokat a koronavírustól, ön a túraautóban képzeli el a jövőjét?

Mindenképpen! Bennem van még 5-10 jó év, motivált vagyok, ehhez értek, ezt szeretem csinálni. Nagyon élvezem, amit csinálok, remélem, hogy lesz rá lehetőségem a jövőben is. Egy adott szezonban van 8-10 jó ülés, amire általában pályáznak 50-en. Ez egy mindennapos harc a túlélésért. Benne van a pakliban, ha jön 1-2 gyengébb szezon, akkor nem lesz ilyen lehetőségem. Akkor az sem kizárt, hogy azt mondom, nem érdemes ezt tovább csinálni, mert vannak más kihívások is az életben.

A családja hogy tűri az autóversenyzéssel járó szinte egész éves távollétet?

A feleségem, Johanna így ismert meg, neki nem volt választási lehetősége. Elfogadják ezt, hogy így vagyok boldog. A gyermekeimmel is tudok időt tölteni most, nekem sem kényelmes már annyit utazni. Szándékosan visszahúzódtam, szelektálok annak érdekében, hogy hatékonyan tudjam beosztani az időmet.

Térjünk át egy kicsit a Formula–1-re. Romain Grosjean baleseténél ön volt a szakkommentátor. Versenyzőként hogyan élte meg azt a néhány másodpercet?

Minden megfordult a fejemben. Lefagytam, amikor láttam a balesetet, azzal is kalkuláltam, hogy végzetes következménye is lehetett volna. Az első néhány másodpercben mi sem tudtuk, hogy pontosan ki érintett. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy távoli rokon, aki nem tudta, mi történt a családtagjával. Lehet, hogy sokan mosolyognak ezen, életemben talán kétszer találkoztam Grosjeannal, de autóversenyző autóversenyzőre máshogy gondol, mint egy kívülállóra.

Vakmerőnek kell lenni ahhoz, hogy valaki topversenyző legyen?

Ez nem is vitás. Tudatosítjuk magunkban, hogy vannak olyan pályák (Makaó, Nürburgring), ahol benne van a súlyos sérülése veszélye is. Most így én is érzem ezt,

Családapaként sokat gondolkodom ezen, felelősségteljes szülőnek tartom magam, aki a hétköznapi életben megfontolt. Ha versenyzés közben valakinek az villan be, hogy veszélyben van, akkor el kell gondolkodnia valami más kipróbálásán.

Immár két hétszeres világbajnoka van a Formula–1-nek: Lewis Hamilton és Michael Schumacher. Lehet közéjük egyenlőségjelet tenni?

Nem egyforma versenyzők. Hamilton inkább egy ösztönlény, Schumacher pedig egy borzasztóan tehetséges versenyző, akinek az eredményeiben nagy szerepet játszott a befektetett munka. Én utóbbihoz hasonlónak tartom magam, ezért számomra szimpatikusabb ez az út. Az is igaz ugyanakkor, hogy kevés Hamilton-szintű tehetség születik. A jelenlegi F1-es mezőnyben talán három hasonló versenyző van: Charles Leclerc, Max Verstappen és George Russell.

Ki minden idők legjobbja? Hamilton vagy Schumacher?

Nem lehet választ adni erre a kérdésre, a legtöbben szimpátia alapján döntik el ezt. Schumachert nem szerettem addig, amíg sikeres volt. Sváb családból származom, a német RTL-en néztem a futamokat gyerekként, és azon vettem észre magam, hogy mindig annak szurkoltam, akivel harcolt. Aztán 2011-ben, amikor visszatért az F1-be, megértettem, hogy valójában mekkora sportoló. Az én szememben ő a legnagyobb versenyző, de láttam például Ayrton Sennát is, akit szintén ide sorolnék. Más korszakban versenyeztek, nem lehet őket összehasonlítani.

Véget ért a #nextmichelisz sorozat, amiben kiválasztotta utódját lényegében. Mi alapján dőlt el a győztes kiléte?

A legfőbb szempont a fejlődési potenciál volt. A pályateszteken nem az volt a cél, hogy a leggyorsabb köridő mentén szelektáljunk. Mindenki más körülményekkel indult: volt, akinek jogosítványa sem volt. Próbáltunk olyan gyakorlatokat összeállítani, hogy mindenki a saját szintjén érezze, mélyvízbe dobták. Az online forduló után a laborteszteken mindenki a nulláról indult. Úgy érzem, a lehető legjobb döntés született.

Lesz folytatás?

Én nagyon szeretném! Az én célom az, hogy minden fiatal Magyarországon, aki érdeklődik az autósport iránt, kapjon egy ilyen lehetőséget. Emlékszem, hogy 8-9 évesen én is szerettem volna versenyezni, de nem volt meg az anyagi háttér, nem tudtam azt sem, hogy milyen lennék. Látszik, hogy sok fiatal tehetség van, különösen a szimulátoros közösségben. Az az a terep, amit viszonylag kis anyagi befektetéssel el lehet kezdeni. Ezt csinálják a legtöbben, itt a legnagyobb a merítés. Itt jobban szelektálódnak a tehetségek, mint mondjuk egy gokartbajnokságban, ahová befizetnek valakit a szülei. A magyar családok többsége ezt azonban nem engedheti meg magának, így muszáj egy olyan platformot teremteni, ami mindenki számára elérhető.

(Borítókép: Isza Ferenc/Index)