A brit Formula–4 magyar tehetsége remek versenyzéssel állt ismét dobogóra
További Autó-motor cikkek
- Profi versenyzőként debütált Keanu Reeves
- Lewis Hamilton megnyílt a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmeiről
- Kevesen beszélnek erről a támogatási rendszerről Magyarországon, pedig nagy céllal született
- Hivatalos, jövő nyáron visszatér Magyarországra a MotoGP
- Különleges elismerésben részesült a Hungaroring
Előre lehetett sejteni, hogy ezúttal nem lesz könnyű dolga a fiatal magyarnak, hiszen a Virtuosi Racing versenyzőivel ellentétben a több tesztlehetőséghez jutó pilóták úgy érkeztek a mostani helyszínre, hogy már mentek a pálya Grand Prix-nyomvonalán – amelyen Martin korábban soha életében nem vezetett élőben.
A Hollandiában és Skóciában villogó magyar pilóta ezért arra szánta a csütörtököt, hogy megismerkedjen az új körülményekkel. Mindössze két gyakorlás jutott számukra, ami után világossá vált, hogy a szombati kvalifikációra változtatni kell az autó beállításain.
A szabadedzések alatt nem esett az eső, a szombati időmérő edzés előtt azonban leszakadt az ég. Molnár Martin nem volt elégedett az új beállításokkal, ezért az első piros zászlós megszakítás után a boxutcában a csapat megint változtatott a kocsin.
Azokkal már elégedettebb volt Martin, azonban az idején nem tudott javítani, mert egymást váltogatták a sárga és piros zászlós fázisok. A fiatal magyar tehetség végül a 15. helyen végzett, ami azért volt nagyon frusztráló számára, mert Hollandiában kifejezetten jól ment az esőben.
A hétvége első versenyén a 13. helyről indult a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője, ugyanis a rajtrács a kvalifikáción futott második legjobb köridők alapján alakult ki.
Molnár Martin derekasan harcolt a többiekkel, és annak ellenére sikerült előreverekednie magát a nyolcadik helyig, hogy szemmel láthatóan nem volt olyan gyors, mint a körülötte lévők. Az időmérőhöz hasonlóan az első futam sem volt mentes a káosztól: időközben kisütött a nap, felszáradt a pálya, és kétszer is bejött a biztonsági autó, ugyanis többen kicsúsztak a sóderágyba a hármas kanyar után – egy ízben a honfitársunkkal viaskodó Bart Harrison kötött ki a pálya mellett egy vakmerő akció végén.
Molnár Martin végül a 10. helyen ért célba, de a verseny után kapott egy büntetést, mert az utolsó előtti visszafordítóban nekiment a csapattársának, a brit Maxwell Doddsnak (aki csütörtökön csúnyán összetörte a kocsiját, a csapat nagy erőfeszítések árán tudta újraépíteni azt). A versenyfelügyelők négy pozícióval sorolták hátrébb ezért a szabálytalan manőverért.
Szombat este aztán pótolták a doningtoni szezonnyitón az eső miatt törölt versenyt. Martin a 11. helyről rugaszkodott el, és végig jól tartotta magát a naplementés vágtában. A tempó a szabadedzésekhez képest ugyan javult, de ez sem volt elég ahhoz, hogy beleszóljon az élmezőny küzdelmébe, viszont kihozta magából a maximumot, és tizedikként intette le őt a kockás zászló, így felállhatott az újoncok dobogójára – ebben a szezonban immáron 15. alkalommal.
További érdekes autósportos képekért kattintson erre a linkre.
A vasárnapi program
- 11:40–12:00: 2. futam
- 16:50–17:10: 3. futam
A 2024-es brit F4-es idény
- Április 27–28.: Molnár Martin csapata legjobbjaként kezdte Formula–4-es karrierjét Doningtonban
- Május 11–12.: Tovább remekel a brit Formula–4-ben újonc fiatal magyar versenyző
- Május 25–26.: Molnár Martin megduplázta dobogós helyezései számát a brit F4-ben
- Június 8–9.: A brit F4 magyar versenyzője először állhatott az újoncok dobogójának második fokára
- Június 15–16.: Nyolc dobogóval zárta F4-es szezonja első felét Molnár Martin
- Július 13–14.: Vasárnapra is megtartotta lendületét Zandvoortban a brit F4 magyar versenyzője
- Augusztus 10–11.: A parádés hétvégét futó Molnár Martin átvette a vezetést az újoncok között a brit F4-ben
- 8. Donington Park – augusztus 24–25.
- 9. Silverstone – szeptember 21–22.
- 10. Brands Hatch – október 5–6.