Különleges elismerésben részesült a Hungaroring
A Hungaroring hétfői tájékoztatása szerint az FIA „egy, kettő vagy három csillaggal minősíti a versenypályákat annak fényében, hogy milyen szintet értek el a fenntarthatóságban”, a mogyoródi pálya pedig a július végén rendezett Formula–1-es Magyar Nagydíj után megkapta a kétcsillagos FIA környezetvédelmi akkreditációt.
A közlemény kitért rá, hogy a bírálási folyamat során a Hungaroring napi működését, a létesítményüzemeltetést, a rendezvényszervezést vették górcső alá a környezetvédelmi célok és folyamatok szempontjából, úgy mint energia, hulladék, víz, talajszennyezés, beszerzési folyamatok, levegőminőség.
A Hungaroringnek pályáznia kellett a csillagokra, különböző dokumentumokat kellett online benyújtani, írja az MTI.
„A pályánk számára fontos, hogy mindenben, így a fenntarthatóságban is lépést tartson a világ összes többi helyszínével. Igyekszünk folyamatosan tenni ezért, és a fenntarthatósági szempontok a 2026-ig tartó rekonstrukció során is fontosak voltak számunkra” – idézte a közlemény Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját.