Senna és Schumacher a kedvence, a Formula–1-re céloz a 12 éves Nagy Roland
További Autó-motor cikkek
-
Bőven akad nehezítő körülmény az év egyik legnehezebb pályáján a magyar tehetségnek
- Olyat csinált Charles Leclerc az imolai futam után, amit csak ritkán látni egy versenyzőtől
- Fontos mérföldkövet ért el Molnár Martin, idén már bajnoki címre fáj a foga
- Hatalmas bukás az Indy500-on, szinte repült az amerikai versenyző autója
- Ellentámadásba lendül a FIA arab elnöke, alapszabály-módosításokkal golyózná ki a spanyol legendát
Nagy Roland a saját elmondása szerint a Baby50 kategóriába tartozó 50 köbcentiméteres gokartban ült élete során először, akkor alig volt ötéves, a jármű hátuljára pedig egy kötelet kötöttek és egy felnőtt mindig futott a versenyzőpalánta mögött, nehogy túlságosan gyorsan tudjon menni. Hatévesen aztán a Baby60 géposztályban már külföldi versenyeken is részt vett, majd jött a Mini60 kategória, amely a komoly nemzetközi viadalokat és sorozatokat is szervező WSK égisze alá tartozik – írta a versenyző ügyeit intéző EGM Group az Index számára is megküldött közleményében.
F1-es futamot először körülbelül háromévesen látott a tehetség, aki az igazi kedvenceit, Sennát és Schumachert élőben nem láthatta versenyezni. Elárulta ugyanakkor, hogy Sebastian Vettelt is kedveli, ha pedig a mostani mezőnyből kellene mindenképpen választania, akkor Oscar Piastrival, a McLaren ausztrál pilótájával szimpatizál a leginkább.
Néhány versenyt már visszanéztem Senna és Schumacher idejéből. Bennük a mentalitásuk tetszik, az, hogy soha nem adják fel és mindig jól versenyeznek. A mostani Forma-1-es versenyautók ezekkel a V6-os hibrid motorokkal egyébként nekem nem tetszenek, örülnék, ha visszahoznák a V10-eseket vagy legalább a V8-asokat
– osztotta meg gondolatait az F1-ről a 12 éves gokartos, aki maga is arról álmodik, hogy egyszer majd az elitkategóriában állhat rajthoz.
„Az a legfőbb célom, de örülnék annak is, ha egy Le Mans-i 24 óráson, vagy egy GT3-as versenyen tudnék majd valamikor elindulni” – magyarázta Roland, akinek meglehetősen sűrű lesz az idei szezonja, ugyanis a világbajnokság mellett Európa-bajnoki és más hétvégéken is rajthoz áll, összesen több mint 20 eseményen vesz majd részt, mindezek mellett pedig hivatalos teszteken is ott lesz.
„Nem is tudom pontosan, hogy mennyi versenyem van az évben, de már hozzászoktam. Az iskolát egyéni tanrend alapján végzem, de amikor otthon vagyok, akkor bejárok” – tette hozzá a fiatal versenyző, aki a Fit4Race-nél végzi a koncentrációs és az erőnléti edzéseit, és azt is elárulta, hogy a versenyhétvégéken a gokartra szerelt GoPro kamerák által rögzített felvételek megtekintése és a telemetriai adatok alapján elemzik a vezetését.
„Elsősorban videózunk, utána nézzük át a telemetriát, de kevés olyan dolog van, amit a felvételeken nem veszünk észre. Próbálok tudatos lenni a versenyeken, de azt is tudom, hogy az előzéseimen még van mit fejlesztenem, leginkább abban, hogy bátrabbnak kell lennem, amikor nagyobb távolságból próbálkozom meg az előzéssel” – részletezte a pilóta, aki legközelebb április végén és május elején a portugáliai Portimaóban tesztel és versenyez majd.