Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

Híd akarok lenni épek és fogyatékosok között

2014.12.28. 00:12
Rozbora András parakajakos a világbajnoki győzelmével a Magyar Paralimpiai Szövetségnél az év férfi sportolója lett, majd néhány héttel később a Sportcsillagok gáláján az év parasportolójává választották. A nyílt gerinccel született Rozbora gyorsan sikeres lett a sportban, küldetésének tartja, hogy az épeket és fogyatékkal élőket közelebb hozza egymáshoz.

Az állandóan mosolygó Rozboráról mindenki azt mondja, hogy hihetetlenül könnyen teremt kapcsolatot, jó kedélyével másokat is motivál.

„Ott voltunk a vb-n, míg a többiek visszahúzódtak a sátrukba, András a parton mászkált, és mire odafordítom a fejemet, már azt látom hogy ölelgeti a háromszoros brazil világbajnokot. Ti ismeritek egymást? - kérdeztem. Igen. Úgy öt perce - válaszolta” – mesél egy jellemző történetet Rozboráról edzője, Pruzsina István. De a kajakedzések után is szívesen leül a gyerekek közé beszélgetni, míg társai összepakolnak és szó nélkül hazamennek.

A parakajakos is ezt erősíti meg, pillanatok alatt szóba elegyedik bárkivel, nem vár arra, hogy megszólítsák. Azt tapasztalja, hogy a fogyatékkal élők és az épek nem nagyon tudnak egymással mit kezdeni. Félnek egymáshoz közelíteni, és ez rengeteg frusztrációt okoz. De nem Rozborának, azt mondja, ő mindig megteszi a kezdő lépést, a második alkalommal pedig már senkit sem érdekel, hogy ő fogyatékkal élő, barátként fogadják. 

Ha furcsán is néznek rám elsőre, pár percen belül feloldódnak, a személyiségemmel hatok rájuk.

A Honvéd Hajógyári-szigeti csónakházában is az épekkel szokott készülni, jóban van a kajakos olimpiai bajnok Kovács Katalinnal, de barátjának tudhatja a kenus Vajda Attilát is, akivel időnként Szegeden együtt is edz.

„Nem vagyok példaképnek való, azért mert bajnok vagyok, egyszerűen csak hidat akarok képezni az épek és a fogyatékosok között, arra akarom rábírni a társaimat, hogy ne üldögéljenek otthon olyan indokkal, hogy minket bánt a világ, nekünk milyen rossz, mozduljanak ki, és éljenek” – beszél hitvallásáról.

Nem mindig volt kajakos a most 36 éves sportoló, de mindig mozgott valamit. A kajakra a vívásról váltott, a legtöbb időt azonban a táncban töltötte el, 11 évig versenyzett, és még most sem hagyott fel teljesen vele. A legjobban a kombi-táncot (ebben ő kerekes székkel megy, míg párja ép) kedveli, mert ebben is megmutathatja, hogy van kapcsolat épek és fogyatékosok között. Napi nyolc órát edzett, és saját koreográfiájú táncaikban sok bravúros trükköt kieszelt a kerekes székével, amikért számtalan elismerést kapott külföldi táncosoktól.

A kajakra egy barátja miatt váltott, és három év alatt sikerült is a csúcsra érnie. Néhány ellenfele gyanakodva fogadta, folyton találni vélnek olyan fotót, amivel azt látják bizonyítottnak, hogy Rozbora nem is annyira sérült. Ő nem foglalkozik ezzel, keményebben készül, mint valaha, ha nem is védi meg világbajnoki címét, mindenképpen kvótát akar szerezni a riói paralimpiára, amin a kajak-kenu most először fog szerepelni.

„A parakajak még az útkeresési fázisban van, de az utóbbi pár évben nagy fejlődésen ment keresztül. Mennyiségben, minőségben és létszámban is nagyot ugrott. Az igazi nagy változást azonban Rió után várjuk” – mondta Pruzsina.

A sportmúltja miatt hiába érezte jó fizikumúnak magát Rozbora, az első tanmedencés edzésen tíz percet sem bírt, és ahogy mondja: nagyon para volt beülni először még egy túrahajóba is. Pruzsina István szerint Rozborát a bizonyítási vágya és a nagyon nagy akarata viheti messzire, de megjegyzi, nem volt mindig egyszerű tanítványával. „Nagyon nyafogós volt kezdetben, mindenről orvosi papírt hozott, hogy ezt, meg azt sem csinálhatja edzésen. Ma már ilyen gond nincs, de eléggé öntörvényű, tudja, mit akar elérni, de a hogyanról nem mindig ugyanazt gondoljuk. De én is sokat tanultam már tőle, szépen egymáshoz szokunk.”

Pruzsina külön képzéseken vett részt, hogy foglalkozhasson parasportolókkal, meg kellett tanulnia, milyen sérüléssel mit végeztethet, és hogy kinek romolhat terhelésre az állapota. Azt is megtanulta, hogy mentálisan is nagyon sokat kell segítenie tanítványainak. A legtöbb segítséget a mozgássérültek iskolájában dolgozó Bartos Adéltől és Csillag Ágnestől kapta. „Ha ők nincsenek, ma nem állunk itt ilyen eredményekkel” – mondja az edző.

A Hondvédban dolgozó Pruzsina kilenc felnőtt és 20 gyerek mozgássérült sportolóval foglalkozik. „A felnőttekkel nehezebb, mert már kialakult énképpel rendelkeznek, ezen kell változtatni. El kell fogadtatni egy már kialakult edzésrendet, meg kell tanítani a hagyományokat, normális esetben ez hét-nyolc év.”

Magyarországon egy-két parakajakos van a kluboknál, a Honvédnál azonban van már külön szakosztályuk is, ami miatt a csónakházat is akadálymentesítették. A klub és a szövetség is mindenben támogatja Pruzsináékat. Az edző egy-két embert még keres a lyukas számokra, de a növekedés nehéz.

A parakajakosok edzése sok időt elvisz, az edzőtermi gyakorlatoknál is sok figyelmet igényelnek, és mire minden hajót vízre tesznek, egy óra is eltelhet, az edző a vízre sem tudja egyszerre kivinni a komplett csapatát.