Paralimpia-gate: lemondott a gyanús ügyeket vizsgáló bizottság

2015.05.28. 12:30

Lemondott a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) felügyelőbizottsága (fb) – tudta meg a Hír TV.

A hírt Hegedűs Lajos, a testület egyik volt tagja is megerősítette. Elmondta azt is, hogy a felügyelőbizottság rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte.

Az Index kérdésére az MPB sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudta, hogy lemondott-e a felügyelőbizottság, de megjegyezték, a közgyűlés időpontja kedd óta tudott, azt június 19-re írták ki.

Az MPB honlapja szerint a felügyelőbizottság három tagja: Molnár Zoltán egykori MOB-főtitkár, Hegedűs Lajos és Csikós Mihályné.

A Hvg.hu szerdán még arról kapott információt az MPB-től, hogy a gyanús pénzügyeket vizsgáló fb nagyban dolgozik. „A felügyelőbizottság tájékoztatása szerint a célvizsgálat az utolsó szakaszban van, amint elkészül a végleges jelentés, nyilvánosságra hozzuk a tartalmát. (Ez azt jelenti, hogy a felügyelőbizottság bekért még néhány adatot, és ezek feldolgozása után lesz kész a teljes jelentés.)"

Az MPB elnöksége korábban azt mondta, hogy bármilyen döntést csak az fb vizsgálata után hoz. A lemondásra többször felszólított Gömöri Zsolt elnök is többször azt mondta, megvárja az fb jelentését.