Vádat emeltek a volt paralimpiai elnök Gömöri ellen
Sikkasztás miatt vádat emeltek Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) korábbi elnöke ellen, a hűtlen kezelés miatt folytatott nyomozást azonban bizonyítottság hiányában megszüntették. Ezt Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője tudatta pénteken az MTI-vel. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.
A vádirat lényege szerint a vádlott 2009 áprilisa és 2014 júliusa között az MPB-hez befolyt támogatói befizetések után az érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságoknak, valamint egy sportklubnak úgynevezett közvetítői jutalékot fizettetett ki indokolatlanul. A gazdasági társaságok, valamint a sportklub képviselői nem működtek közre ténylegesen a támogatási szerződések előkészítésében és létrejöttében, így jogtalan és indokolatlan volt a részükre jutalék jogcímén történt kifizetés – közölte Bagoly. Gömöri a vád szerint közel 15 millió forintot sikkasztott el.
A vád szerint továbbá a korábbi elnök 2014 szeptemberében egy bérbe adott minibusz eltulajdonítása miatt kártérítés címén jogosulatlanul és indokolatlanul utaltatott át hárommillió forintot az MPB számlájáról a saját ügyvezetése alatt álló cégnek. A hűtlen kezelés miatt indított nyomozást viszont bizonyítottság hiányában megszüntették.
Gömöri Zsolt, aki az MPB-nél tavaly májusban kirobbant botrányig volt a szervezet elnöke, szabadlábon védekezik.