Valér
2 °C
8 °C

60 millió dollárt forgattak meg az asztalnál

2009.04.10. 22:49 Módosítva: 2009-04-10 22:49:21
Tom Dwan és Patrik Antonius az 50 ezer osztásos pókerpárbaj ötödénél jár, eddig 31 óra 40 percet játszottak, Antonius 81 ezer dollárral vezet.

Folytatta az 50 ezer leosztásos kihívást Tom "durrr" Dwan és Patrik Antonius, két nap alatt háromezer leosztást játszottak. A verseny jelenleg az ötödénél tart, eddig 10 180 kezet láttak a versenyzők, közel 60 millió dollárt forgattak meg az asztaloknál.

A kihívást figyelemmel kísérő nézők panaszkodtak, hogy Dwan és Antonius túl rövid meneteket játszanak az utóbbi időben. Április 7-én és 8-án este ez megváltozott, ugyanis 8 illetve 3 órát, azaz 2 043 és 890 leosztást játszottak a versenyzők, írja a PókerAkadémia.com.

Az első éjszaka elején még Dwan állt jobban 30 000 dollárral, a játék végére Antonius ledolgozta hátrányát, 80 707 dollárral vezetett, közel 110 000 dollárt nyert aznap este.

A nap legnagyobb kasszáját hatalmas szerencsével Antonius nyerte. A játékosok a J-7-5 flopon kerültek all-inbe, ahol Dwan jelentősen vezetett A-J-8-7 lapjaival kialakított két párjával Antonius 10-10-K-K kezével létrehozott egy pár ellen. A leosztást és a 154 000 dolláros kasszát mégis Antonius nyerte meg, miután a turnre és a riverre is egy 4-es érkezett, és nagyobb két párral legyőzte ellenfelét.

A második napon hét 100 000 dollárnál nagyobb kasszát játszottak a versenyzők, és több mint 6 millió dollárt forgattak meg az asztaloknál, végül mindössze 700 dollárral változott a helyzet: Antonius előnye 81 452 dollárra nőtt.

Az este legnagyobb potja elképesztő összegű, 292 000 dollár volt. Már a flopon 150 000 dollárra nőtt a kassza, és az all-inre a 6c-4c-Js-10d turnön került sor. Mindkét játékos nagyon erős kézzel rendelkezett, Antonius nut bubi-szettet, flöss-húzót és lyukas-sort alakított ki Jc-Jh-Kh-9c lapjaival, míg a hátrányban lévő Dwan nut flöss-húzót és kombinált sor-esélyt hozott össze Ac-3c-5c-7h kezével. A riverre egy treff dáma érkezett, így Dwan nyerte meg a leosztást magasabb flössel.

Az eddigi 17 alkalommal 31 óra 40 perc alatt összesen 10 180 leosztást játszottak, 59 246 993 dollárt forgattak meg az asztalnál a játékosok, jelenleg Antonius vezet 81 452 dollárral.