Bélabácsi vezet a pozsonyi százmillióson

A 101 fős WPT-mezőnyből ötvennégyen állnak még, Traply Péter agresszív játékkal tör 27 milliós főnyereményre.

A selejtezőnapok után a magyar világbajnok Traply Péter vezeti a World Poker Tour versenysorozat szlovákiai állomását, még 54-en vannak versenyben a 27 millió forintos fődíjért.

A pozsonyi Golden Vegas kaszinóban először megrendezett szlovák nagyversenyre 4400 euróért 101-en vették meg a beülőt. Az alacsony részvétel miatt az összdíjazás 100 millió forint; a győztes ebből 27-et nyer.

A hétfői 1A selejtezőnapon 37 játékos ült asztalhoz, többek között a világhírű női játékos, Vanessa Rousso is. A francia hölgy nagyon jól kezdett, ám hatalmas balszerencséje miatt nem jutott tovább a második napra: előbb flopolt sorral veszített ellenfele turn-riverre kialakuló flösse ellen, majd A-K-lyal kapott ki K-Q ellen egy flop előtti all-inben, írja a Pókerakadémia.com.

Magyar pókeres nem indult az első napon, nem úgy, mint a keddi 1B-n, ahol hatan neveztek a 67 fős mezőnybe: a világbajnoki karkötős Traply Péter, Tóth Richárd, Botond Balázs, Lendvai Tamás, Gelencsér Péter és Kovács András.

A jóval erősebb második napi mezőnyben játszott Gus Hansen is, a dán profi sokáig versenyben volt, de a 8. vakszinten kiesett.

A magyarok erősen kezdtek, ám a legtöbben még a vacsoraszünet előtt búcsúzni kényszerültek. Botond A-K-lyal esett ki ellenfele A-A keze ellen, Gelencsér osztott királyokkal maradt alul ellenfele Q-J lapjai ellen.

A világbajnoki ezüstérmes Tóth Richárdnak és Lendvai Tamásnak sikerült a továbbjutás, de mindketten kevés zsetonnal kezdenek a 2. játéknapon: előbbi 19 000, utóbbi 20 000 zsetont gyűjtött.

Világbajnokunk, Bélabácsi visszafogottan kezdett, kis idő után 5-6 flopsorral duplázott ellenfele 4-es szettje ellen a 2-3-4 boardon és gyors építkezésbe kezdett. Traply agresszív játékkal növelte stackjét, és a nap végén 131 975 zsetonnal, hatalmas chip leaderként zárt.

A szerdai 2. játéknapon 54-en folytatják, a legjobb 18 játékos részesül majd a 388 ezer eurós nyereményalapból, a legkisebb nyeremény 6 000, a legnagyobb 101 000 euró lesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58