Korotki férfi létére nevezett a kizárólag nőknek rendezett 260 dollár nevezési díjú versenyre. A pókeretikettet figyelmen kívül hagyó játékos ráadásul mindenkit inzultált asztalánál, és a győzelmet a mellrákban szenvedő Nicole Rowe-tól vette el.
Az amerikai folyamatosan idegesítette ellenfeleit, akik egyre rosszabbul játszottak ellene. Korotki így hamar hatalmas stacket épített fel, és végig vezetve jutott el a döntő asztalig, írja a Póker Akadémia.
„Elegem lett abból, hogy folyamatosan korán kellett hazamennem a versenyekről. Pókerezni akartam még” - indokolt Korotki.
A heads-upban a mellrákban szenvedő Nicole Rowe-val mérkőzött. A döntő leosztásban tízes párral ment all-in Rowe A-9 lapjai ellen. A tízesek kitartottak, így Korotki nyerte meg a versenyt és a 21 000 dollárt, míg Rowenak 12 000 dollár jutott.
„Én voltam a legjobb női versenyző, nem érdekel, hogy Korotki nyert. Sokkal fontosabb, hogy a verseny 16 óráig elterelte a figyelmemet a kegyetlen valóságról, ennek mindennél jobban örülök" - mondta Rowe.
A botrány kitörése után Korotki próbálta csillapítani a kedélyeket, 21 000 dolláros nyereményét jótékony célokra ajánlotta fel. „A fődíjat három – gyerekekkel, állatokkal, mellrákban szenvedő nőkkel foglalkozó - szervezetnek fogom felajánlani.”
„Minden férfi, aki elindul egy női versenyen, tiszteletlenségből teszi. Korotki jelenléte ráadásul kibírhatatlan volt, senki nem tudott a saját játékára koncentrálni. Egy férfiversenyén rég leütötték volna, ha így viselkedik” - nyilatkozta az egyik játékos a verseny után.
A szervezők keze ilyen helyzetekben teljesen meg van kötve, a legtöbb amerikai államban betiltották a nemi megkülönböztetést a versenyeken, így a női versenyekre is bárki nevezhet, aki betöltötte a 21. életévét.
A férfiak többnyire betartják a pókeretikettet és nem neveznek a kizárólag nőknek rendezett versenyekre, igaz, ez az eset nem példa nélküli. Az utóbbi években többször indultak férfi versenyzők a női eseményeken – igaz, legtöbbször csak a poén kedvéért.
„Sajnos, ha folytatódik a tendencia, el kell törölnünk ezeket a versenyeket, hiszen a hölgyek versenyét elvileg nem nyerhetné férfi, ahogy mondjuk az idősek (40 év felettiek) eseményén sem győzhet egy huszonéves fiatalember. Ezzel azonban pont a pókerre jellemző változatosságot tesszük tönkre” - nyilatkozott az egyik rendező.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
Rovataink a Facebookon