Nyerő játékos vagyok, mindig is az voltam

2010.05.10. 21:39
Politológusdiplomája van, de mikor az Egyesült Államokban élt, költöztetett, takarított, szórólapozott, mixelt is. Könyvből tanult játszani, össznyereménye kétszázmillió feletti, szépségkirálynő barátnői vannak: Tóth Richárd az egyik legjobb magyar pókeres.

„Vezető személyiség vagyok, tudtam, hogy nem maradok sokáig az eredeti szakmámban. Nyerő játékos voltam, nyerő játékos vagyok. Nem luxusban, de jólétben élek, ez végtelen szabadsággal párosul, nekem ez az igazi luxus” – fogalmaz határozottan a pókerprofi Tóth Richárd.

Miskolcon született, jómódú családban nőtt fel, közgazdász szülei vállalkozásokat vittek. Tóth bölcsész, politológiai diplomája van, de nem használta: huszonkét évesen egy évre az Egyesült Államokba ment. „Takarítottam, költöztettem, szórólapoztam, mixerkedtem, ami éppen jött. Jó év volt, a végén egy barátommal bejártuk az országot.”

2004-ben, huszonnégy évesen már Budapesten, Phil Hellmuth könyvéből ismerkedett meg a pókerrel, addig semmit sem tudott a játékról. Tízfős baráti társasággal kezdtek kártyázni, ketten vették komolyan. „Jól ment a játék, egyre többet nyertünk, sokat tanultam.”

2006-ban kijutott a Bahamákra és a bécsi pókerfesztiválra is. Besöpörte az addigi legnagyobb magyar online-nyereményt, ebből a százhúszezer dollárból, akkori árfolyamon huszonhét-huszonnyolcmillió forintból ment ki a WSOP-ra; a Las Vegas-i pókervilágbajnokságra netes versenyen nyerte a beülőt.

„Nem csak a főversenyre mentem, három héttel előbb érkeztem. Éjfélkor landoltam, délben már játszottam, és azon a mellékversenyen második lettem. Ekkor döntöttem el, hogy innentől csak a pókerrel foglalkozom.”

Tóth 2010 januárja óta a Pokerstars profija

Szeptemberben otthagyta banki informatikai állását, októberben Bécsben nyert először versenyt (a döntőben Kaló Dénessel vívta a heads upot), januárban harmadik lett a koppenhágai EPT-n. „2006 parádés év volt, a WSOP-2. hely a WPT Szlovákia 2009 szeptemberi megnyerése mellett a legfontosabb eredményem.”

„Alapvetően élőversenyes vagyok, az online nem köt le. Hidegvérű játékosnak tartanak, de a gyorsabb, néha egyszerre nyolc asztalon zajló online könnyen kihoz a sodromból, nehezen kezelem. Hiába lehet sokat tanulni, csak néha játszom így.”

Tóth sosem kész stratégiával kezd az asztalnál, ellenfelenként váltogatja a taktikát. „Tudom magamról, hogy nagyon jó megfigyelő vagyok, erősségem az emberismeret. Magyarországon és Európában elkísér a hírnevem, sokan vadásznak rám, pszichológiai hadviselést folytatnak. Kihasználom. Egy nagynevű pókerestől azt várják, hogy mindig dominálja az asztalát, de én váltogatom az agresszív és a simulós játékot.”

„A tizenöt-húsz hozzám közel álló magyar pókerprofival partikat elemzünk, ettől az utóbbi hónapokban is rengeteget fejlődtem. Amúgy szinte mindig elégedetlen vagyok a játékommal, ezért is fontos a szlovák tornagyőzelem, mert akkor jól is játszottam.”

Sportra kevés idő jut

Sportos alkat, tájfutott, ejtőernyőzött „minden belefér, de kevés idő jut rá”. Sikeres, gazdag férfi, nem véletlen, hogy általában szépségkirálynő barátnői vannak. Polgár Krisztával hosszabb ideig volt együtt, Hargitai Beával közös tv-műsorban szerepelnek, vele is hírbe hozták, de „nem volt semmi”.

Eddigi össznyereménye csaknem 1,2 millió dollár. „Csalóka szám, csak iránymutatónak jó. Ebből lejönnek a költségek, nevezési díjakra eddig úgy félmillió dollárt költöttem, viszont nincsenek benne a cashgame-eredményeim. Az igazi összeget csak maga a pókeres tudja. Pókerbe forgatom, befektetem a nyereményt, több lábon állok.”

Tavasszal három hónapra utazott el: San Remo, Monte Carlo és New Orleans után május végén ismét világbajnokság lesz Las Vegasban.

„Nem hiszik el, de nem a pénzért csinálom. A vb-döntőben, mikor már csak ketten maradtunk, az ellenfél százezer dollárt adott volna, ha neki hagyom a győztesnek járó karkötőt. Nem mentem bele. Karkötőmániás vagyok, örök álom, csak a vb-címmel lehet teljes az életem.”