Kezdődik a bécsi World Poker Tour-verseny

A WPT bécsi állomásán március 25-től játszanak, korábban már kétszer is győzött magyar a főversenyen.

A World Poker Tour korábban nem jutott el Bécsbe, idén először az osztrák fővárosban rendezik a pókersorozat következő állomását. Március 25-től 30-ig több versenyt is lebonyolítanak a Montesino kaszinóban, köztük a 3 500 euró nevezési díjú főversenyt.

A WPT-nek idén márciusban Los Angeles-ben és San Jose-ban volt két állomása, mindkettő nevezési díja 10 ezer dolláros nagyságrendű volt. A bécsi főverseny buy-inje ennél jóval alacsonyabb, várhatóan nagyszámú mezőny jön össze, sok magyarral.

Ezt elsősorban Bécs közelsége és a kevés hazai torna indokolja, Magyarországon 2008 októberében rendeztek hasonló méretűt, akkor az European Poker Tour látogatott Budapestre. A versenyre 4 350 eurós nevezési díj mellett a nevezők száma 532-re rúgott, írta a Póker Akadémia.

Mint minden WPT-állomáson, Bécsben is rendeznek ún. High Roller versenyt, amely a magasabb pókertőkéjűeket célozza meg. Ennek nevezési díja 10 ezer euró lesz, és március 28-án kezdődik.

A 3 500 eurós főverseny 4 napos lesz, két 1. napot tartanak, az 1A-t 25-én az 1B-t pedig 26-án. Vasárnap a két selejtezőnapról továbbjutók folytathatják, várhatóan hétfőn ér pénzbe a mezőny. A döntő asztalt 29-én, kedden rendezik meg.

Egy 330 és egy 550 eurós versenyen is összemérhetik a versenypókeresek az erejüket a WPT keretein belül.

Korábban két magyarnak is sikerült World Poker Tour-versenyt nyerni. Tóth Richárd 2009. augusztus 31-én 104 ezer eurót keresve győzött a WPT Szlovákia pozsonyi 4 ezer eurós főversenyén a 100 fős mezőnyben. Minden idők legnagyobb magyar élőtorna-győzelme is a WPT-hez fűződik, Koroknai András 2010. február 26-án 745 induló közül megnyerte az 1 788 040 dolláros álomfőnyereményt.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59