Anand és Carlsen újra remizett

2013.11.10. 14:39 Módosítva: 2015.05.10. 01:50

A szombati elsőhöz hasonlóan vasárnap a második parti is döntetlennel zárult az indiai Csennaiban zajló sakkvilágbajnoki döntőn a címvédő indiai Viswanathan Anand és a norvég kihívó, Magnus Carlsen között.

Vasárnap Anand játszott világossal, a felek - a viadal honlapja szerint - a 25. lépés után állapodtak meg a remiben.

A maximum 12 partisra tervezett párharc során két-két forduló után egy-egy pihenőnap következik, az utolsó mérkőzést a tervek szerint november 26-án játsszák. Amennyiben addig egyik fél sem éri el a 6,5 pontot, azaz döntetlen az állás, négy rövidebb játékidejű, úgynevezett rapid összecsapásból álló rájátszás következik.

A világranglista-vezető, 22 éves Carlsen az áprilisi világbajnok-jelölti torna megnyerésével vívta ki a lehetőséget, hogy megküzdjön a nála 21 esztendővel idősebb Ananddal, akinek segítői csapatában Lékó Péter magyar nagymester is ott lesz.

A Madrászi Tigrisnek is becézett, hazájában nemzeti hősként tisztelt Anand 2007 óta őrzi a sakkvilágbajnoki címet, a nemzetközi szövetség, a FIDE világranglistáját azonban közel négy éve Carlsen vezeti. A norvég játékos idén februárban elérte a 2872 Élő-pontot, ez rekord a sportág történetében.

A sakkvilágbajnoki párosmérkőzés összdíjazása 1,85 millió euró (körülbelül 550 millió forint), ebből a győztes 1,1 milliót (326,5 millió forint) vihet haza.