Herman
3 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Félig magyar fiatal miatt robbant ki a nemzetközi sakkbotrány az ifjúsági-vb-n

2014.09.30. 17:43

A szudáni sakkszövetség elnöke, Tariq Zaroog kénytelen volt azonnal lemondani, miután a dél-afrikai ifjúsági világbajnokságon egyik legjobb fiatal versenyzőjük, aki egyébként magyarnak vallja magát, kiállt egy izraeli ellenfél ellen. 

A szövetség korábban azt kérte a sakkozótól, hogy ne vállalja a mérkőzést, vagy változtassák meg az ellenfelét, ő ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy megmérkőzik, végül kikapott. 

A szudáni sakkszövetség elnöke a történtek miatt bocsánatot kért a palesztin és szudáni emberektől, mivel a szudáni sportolók sem állnak ki semmilyen világverseny Izrael ellen, nem is ismerik el az államot. Az eset óriási nyilvánosságot kapott Szudánban, több újság is sportszégyennek nevezte a történteket.

A 17 éves Omar Albargdar Eltigani szudáni apától és magyar anyától született, van magyar versenyengedélye is. Két éve a szudániak sakkozója, egy nemzetközi U18-as versenyen már egy első helyet is szerzett az országnak, de Magyarországon is voltak címei.

Három éve iskolásként Jó tanuló-jó sportoló kitüntetést vehetett át, az elismerést dr.Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője adta át neki. Egy korábbi interjúban azt mondta a Kalocsai Néplapnak, hogy magyarnak vallja magát. 

– Magyarnak tartom magam, minden ehhez az országhoz köt. Többször is jártam édesapám hazájában, tisztelem és szeretem azt a népet, de én ide tartozom, édesanyám nyelvét beszélem, mint ahogy édesapám is szinte már magyarnak számít.