Dömötör
-1 °C
14 °C

Ripityára verte, de tisztelte a férfiakat

2014.09.30. 08:05
Polgár Judit, aki 25 évig vezette a sakkozónők világranglistáját, a nyáron jelentette be: abbahagyja a versenyzést. Beszélő név az övé a világban, ő az, akit Garri Kaszparov sem utasít el skype-on. Az összes világbajnokot legyőzte a férfiaknál, de a vb-cím nem jött össze. Majdnem olimpiai bajnok lett a magyar férfiakkal, ő látta a nyerő lépést, Lékó sajnos nem. Gyerekeit hagyományosan neveli.

Az augusztusi sakkolimpián bejelentett visszavonulásával véget ért az a kísérlet, amit édesapja, Polgár László kezdett, és mindhárom lányából, vagyis Zsuzsából, Zsófiából és önből is zsenit nevelt. A Fischer–Szpasszkij vb-döntő hatására kezdődött az egész több mint negyven éve a Vörös Meteor sakkbázisán. Milyen volt ebben részt venni?

Nem lehetne a kísérlet helyett azt használni, hogy életstílus? A kísérletnek negatív a kicsengése, egy kicsit pejoratív is, mi pedig ezt negatívnak nem éreztük, nem szenvedtünk benne, sőt.

A Polgár-módszer

A most 68 éves Polgár László azt találta ki, hogy a genetikának nincs szerepe abban, hogy valaki a társai fölé emelkedjen, pusztán a neveltetése elég ehhez. A három lány nem tanult iskolában, mert az apuka úgy gondolta, ott inkább tönkreteszik a gyerekeket, nem pedig segítik fejlődésüket. Matekot tanultak, nyelvet és a sakkozást, otthon. A legidősebb lány, Zsuzsa már olyan feladatokat oldott meg matekból, amikkel egy átlagfelnőtt nem boldogult. Polgár László megjósolta, hogy a lánya le fogja győzni Portisch Lajost, ez sem tetszett a hazai vezetésnek. Az apukának természetesen abban is igaza lett.

Javítok: milyen volt ebben az életstílusban részt venni?

Ha utólag visszatekintek, felemelő. Időközben azonban nem mindig hálás, mert rengeteg támadást éltünk végig, amik hol felerősödtek, hol csitultak, ám így is nagy mínuszból indultunk. Az elfogadás, vagyis elsősorban az olimpiai sikerek (1988 és 1990) után azért kezdtek a támadások alábbhagyni. Igaz, még akkor is voltak rosszakaróink, akik jobb dolguk nem lévén Polgáriáról írtak, hiszen hárman adtuk a győztes csapatot, és Mádl Ildikó volt a negyedik. A társadalmi viszonyok változásával, különösen 2000-es években még talán meg is becsültek bennünket.

Volt, hogy a disszidálás gondolata is felmerült az édesapjában. Beavatták önt is?

Nyitott családban éltünk, természetesen tudtam róla, hogy elhagyhatjuk az országot. Kicsi voltam, körülbelül tízéves, ezért nekem igazi beleszólásom nem lehetett, de arra emlékszem, hogy apu hangulata megváltozott egy-két alaptalanul kritikus cikk után. Felidegesítette magát, amikor nem értették meg az általa megvalósított életstílus lényegét, de a konkrét ok az útlevelünk bevonása volt. Ma már hihetetlennek tűnhet, de volt ilyen. Mi viszont így nem tudtunk azokra a versenyekre utazni, amelyek a fejlődésünket szolgálták volna. Emellett külföldön nem mint csodabogarakra néztek ránk, hanem mint egy új stílus sikeres versenyzőire. Kint nemcsak mint vendégeket fogadtak kedvesen és szívélyesen, hanem tökéletesen tisztában voltak az eredményeinkkel is, és nagyon tisztelték és dicsérték azokat.

Míg itthon támadások kereszttüzében álltunk, mert magántanulók voltunk, a szövetség is olykor akadályozott, és akkor még eretnek gondolatnak, szentségtörésnek számított az egyenjogúsítás, hogy a nővérek a férfiak közt is sikeresek lehetnek.

A magyar ellenszél

A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) manilai kongresszusán a magyar küldött azt javasolta 1985-ben, valamennyi nőnek írjanak száz Élő-pontot az akkori eredményeihez, mert nem játszanak férfiakkal. Polgár Zsuzsának természetesen ne írjanak hozzá semmit – ez is terv része volt, és a magyar küldött kérése. A többiek ezt elfogadták, így újra egy szovjet vezette a női világranglistát Zsuzsa helyett, de ezt az ingyen kapott pontot a túlnyomó többség elveszítette, míg Polgár nemhogy megtartotta, hanem túl is szárnyalta azt, amivel akkor rendelkezett.

A három nővérből ön lett a legsikeresebb. Mit gondol, mi lehetett ennek az oka?

A legfontosabb, hogy Zsuzsa és Zsófi példájából és a korábban elkövetett hibákból sokat tanult apu, ők taposták ki nekem a helyes ösvényt. Ők még elmentek olyan versenyekre, amikre én például már nem. Ha az ő önbizalmuk esetleg megingott, az enyém már kevésbé a megfelelő versenyeztetés miatt. Emellett talán én voltam hármunk közül a legjobb versenyző alkat.

Mint a Kill Bill főhősnője?

Igen, az a gyilkos ösztön, az agresszív stílus nekem feküdt legjobban. Apu szerette a bevállalós partikat, ha volt egy partiban tűzijáték, én pedig az ő elképzelését meg tudtam valósítani. Ha volt is kudarcom, az egyszer sem törte le a szárnyaimat, nagyon pozitívan álltam hozzá, igyekeztem mihamarabb kijavítani a hibáimat.

Édesapja úgy jellemezte önt, hogy egy tünemény. A legtermészetesebben viselkedett akkor is, amikor copfos kislányként megjelent a teremben, adott két puszit az idősebb férfi nagymestereknek, majd jól megverte őket. Olykor, nincs jobb szó rá, felmosta a riválisokkal a padlót. Tényleg, hogy mondta azt, ha valakit, egy lényegesen idősebbet alaposan megvert?

Ha finomabban akartam fogalmazni, akkor nagyon megvertem. Ha erősebben, agyoncsaptam. Ha még erősebben, akkor ripityára vertem. Ennél jobban nem durvultam, mert az ellenfeleket tiszteltem, enélkül nem érhettem volna el jeles eredményeket. Lev Pszahisz nagymester azt mondta egyszer, amikor játszottam vele, nem tudta, hogy a szemének higgyen, vagy annak, amit a táblán látott. Trükkös helyzet volt, nem vitatom, megtévesztő volt a kép, mert egy kislány keményen harcolt, és olyan állást rakott ki, ami nem egy kislányra jellemző. A táblán kevésbé szerettek, mint azon kívül.

Zsuzsának volt egy igen találó mondása, nem találkozott olyan legyőzött férfi nagymesterrel, aki épp a parti idején ne lett volna beteg, náthás, ilyesmi.

Találó valóban a mondás, és ezt ahogy idősödtem, én magam is számtalanszor végigéltem a kifogásokat. Jólesett, de különösebben nem foglalkoztatott, inkább magammal törődtem.

Négyükről nagyon sok mindent tudunk, az anyukáról, aki megteremtette ennek a családnak a harmóniáját, keveset. Mit kell tudni az édesanyáról, azon túl, hogy volt egy szállóigeszerű mondása: egy családnak a férfi a tű, míg a ő, jelen esetben a feleség a cérna.

Az anyukám orosz–német szakos tanár, később a pedagógia doktora lett. Ő értünk élt. Ő mindig ott volt. Ezek snassz mondatok, de az életünket teljes egészében meghatározta. Ha bajunk volt, hozzá mentünk sírni, ha örömünk volt, vele osztoztunk. Neki öntöttük ki a lelkünket, és emellett mindig volt ideje arra, hogy finomakat főzzön, pedig nem volt sok pénzünk. Azon a 60 négyzetméteren, ahol felnőttünk, és ahol mindig volt valaki, vagy egy eszperantó nyelvtanár, vagy magyar edző egy külföldivel, mindig melegség volt. Mindig szeretet volt. Öten nem sokszor voltunk a lakásban, mert sakkozni mindig kellett valakivel, és mindig tanultunk. Amikor egyszer az iskolában fegyelmit kapott amiatt, mert túl sokat volt távol Zsófi versenye miatt, akkor ő is felmondott, és még többet lehetett velünk. Neki sem volt egyszerű, mert Zsófival épp egy sikeres világbajnoki versenyről tért haza, amikor az iskolában morcosan fogadták. Ő mindenről lemondott értünk, és még helyt is állt mindennap a házimunkában. A sportszülők már csak ilyenek, legyen szó sakkról vagy úszásról.

Milyen volt, amikor izgult a tábla mellett?

Amikor kicsi voltam, járt a lábam, amikor már nagyobb, törökülésben ültem, amikor már felnőtt, csak ültem. Az anyukám nem értette, mi zajlik a táblán, mert csak a lépéseket ismerte, de rögtön látta az arcomról, ha bajban vagyok, de azt is, ha mindjárt nyerni fogok. Később a férjem is azonnal látta a testbeszédemen, mi történik a táblán. De ugyanígy Anand felesége is látja, ha a férje szenved és bajban van.

Az egyik nővér elrablása

Judit és Zsófia Kanadába ment egy hónapra nyelvet tanulni. Judit hazajött a lejárt idő után, Zsófit azonban vendéglátójuk marasztalta. Volt is kedve a maradáshoz, mert jól érezte ott magát, és sokat fejlődött az angolja. Aztán a vendéglátók egyre erőszakosabbá váltak, amikor már szeretett volna hazamenni, nem engedték. „Egy ismerős segített, elment hozzájuk, magával vitte New Yorkba, az anyukám azonnal repült ki a városba, onnan hozta haza, és lehettünk megint egy család" – mondta Judit.

Volt, hogy a feszültség uralkodott a gondolatai felett?

Amikor a 12 éves fiúk között megnyertem a világbajnokságot, az utolsó parti előtt egy falat nem ment le a torkomon, nyernem kellett ugyanis az első helyhez. Az önbizalom viszont rendre elnyomta az izgalmat és a feszültséget. Mert szinte mindig jól felkészültem, és azt éreztem, nem lehet baj a parti közben sem. Plusz láttam az ellenfelemet, mennyire sokkolt be egy nyitástól, vagy ha olyan változat van az asztalon, amiben ő nem túl jó.

Ha visszanézzük, legjobb férfi világranglistás helyezését, a nyolcadikat, 2004-ben érte el, és abban az évben született meg az első gyereke, Olivér is. Abban az évben volt a csúcson?

Sok szempontból igen, de mégsem teljesen. Mert 2003-ban a Wijk aan Zee-i szupertornán nem veszítettem partit, aki számít, Anand kivételével mindenki mögöttem volt, második lettem egy roppant erős mezőnyben, világbajnokokat előztem meg. Akkor nagyon jól játszottam, ennek is lett az egyik következménye a 2004-es besorolásom. Olivérrel az életemben megváltozott a fontossági sorrend, a 2005-ös argentínai világbajnokságra már vele együtt készültem vele. Futni jártam jó fél évvel a szülés után, partielemzéseket, megnyitásokat bújtam, de ott már nem sikerült jól játszani. Volt emlékezetes partim, megvertem Kaszimdzsanovot, de még a hetedik helyet sem sikerült elérni a nyolcból. Sokat voltam távol, ami megviselt, kevés akklimatizációs időt hagytam magamnak, mert a családommal szerettem volna minél többet lenni. Emiatt van egy kis hiányérzetem, mert ott voltam az esély kapujában, a férfiak közt is világbajnok lehettem volna. Nem foglalkoztat a „mi lett volna, ha” örök kérdése, mert ha máshogy lett volna, akkor akár jó dolgok is rosszakká válhatnának. Kis szerencsével viszont máshogy alakult volna az a verseny.

A férfi olimpiai bajnoki címéhez még ennél is kevesebb is kellett. Jól emlékszem, hogy egy c8-as lépés 2002-ben?

Ez egy jó sztori. Lékó játszott Kaszparovval, a többiek már végeztek, ha legyőzi az oroszt, nyer a csapat. Ha a hátralévő fordulóban tudásunk javát adjuk, akkor nyerünk. Szegény Peti nem látta a nyerő lépést, mi igen. Griscsuk ott állt mellettem, és akaratlanul is mutatóujját a szájára tette, és pisszegett, eszembe ne jusson súgni. Peti mást lépett, én pedig arra gondoltam, miért is nem mondtam be, mi a nyerő?! Biztosan nagy nemzetközi botrány lett volna, mi olimpiai bajnokok vagyunk. De hát sportszerűség is van a világon, vagy csak én vagyok ilyen régimódi?

Mit gondol, mikor fogja megdönteni egy nő azt a pontszámot (2735), amit ön elért? Pillanatnyilag a közelében sincs senki, a kínai Hou Ji-fan (2663) is nagyon messze van ettől.

Ez komoly, hogy erre nekem kellene válaszolnom? A táblán olykor meg tudom mondani, mi történik tíz lépés múlva, de hogy a világban mi, arra sajnos nem vagyok alkalmas.

Azon kevesek közé tartozik, aki szinte bármikor el tudja érni a világ egyik valaha volt legjobbját, Garri Kaszparovot. Gyakran szoktak beszélgetni?

Ő is rohan, én is, de a jó ügyek mellett sokszor szoktunk kampányolni. Ezért találkozgatunk. Tavaly például a Polgár-sakknapra is eljött. Benne van a skype-címe a gépemben, ez igaz, és nem szokott elutasítani, ha szeretnék kérdezni tőle valamit.

Az augusztusi bejelentése azért is különleges, mert még évekig járhatta volna a világot, megélhetett volna a sakkból, hiszen bárhol a világban beszélő név az öné, mégis inkább jobbnak látta befejezni.

Egy ismerősöm azt mondta, hogy még csak most kezdődik az életem java. Szép pillanat volt az idei olimpián, meg kellett ragadnom. Ezüstéremmel nem olyan rossz elbúcsúzni. Túl sok minden köt már le, a versenyzés pedig óhatatlanul háttérbe kellett szoruljon. Önmagam elvárásait már nem tudtam volna teljesíteni, ekkor pedig hátrébb kell állni, felesleges erőlködni. Kivált, mert anyaként is vannak elvárásaim önmagammal szemben, és azoknak is meg kell felelni. És akkor még ott az alapítványom, a könyveim, a Nemzeti alaptantervbe például elsőként a világon valamelyest az én hatásomra is bekerült a sakkozás mint választható tantárgy. Szóval, most máshol pörgök ezerrel, máshol török babérokra.

Az év végén Prima Primissima díjas lehet. Egy olyan sakkozót, aki sok elismerést kapott, megérintenek a díjak?

Igen. Sokat jelentenek, mert ezt a hazámban és a hazámtól kapom. Azoktól, akik szurkoltam nekem, akik osztoztak az örömömben. Bekerültem idén a halhatatlan sportolók közé is, annak is hihetetlenül örültem. Mert mintha mégiscsak befogadtak volna. Lesznek, akik szerint a miénk nem sport, pedig nem ritkán 5 órát kell koncentrálnunk. De ha az ország nagy bajnokai is úgy gondolják, hogy közöttük a helyem, pedig nem dobtam jól kapura, akkor talán sportoló vagyok. Pontosabban csak voltam.

Nem könnyen ismételhető pályaív

Polgár Judit 12 évesen már olimpiai bajnok, 13 partijából fél pontot veszített, 190 Élő-pontot javított 1988-ban. 1990-ben szintén olimpiai bajnok nővéreivel és Mádl Ildikóval.

12 éves korától 25 éven át vezeti a női világranglistát.

10 éves korában a New York Times ír róla, mert a városban egy tornát nyer meg a felnőttek előtt.

12 évesen a fiúk között nyer világbajnokságot, két év múlva ezt megismétli.

Annyira erősnek gondolták, hogy gyalogelőnyt adva is képes lett volna bárkit legyőzni a női mezőnyben.

Legyőzte Kaszparovot, Topalovot, Anandot, Karpovot.

Az egyetlen nő, aki Európa-bajnokságon a férfiak között érmet nyer.

Olivér és Hanna édesanyja, a gyerekeket hagyományos keretek között nevelik.