Rég voltunk ilyen mélyen

2015.04.18. 23:27
A magyar férfi csapatnak baljós előjelekkel kezdődik a sakk-vb. Elveszítheti Magyarország a sakkban betöltött jelentőségét.

A magyar férfi sakkválogatott a tavalyi olimpián szerzett ezüstérmével elnyerte a jogot, hogy az idei csapat világbajnokságon is játszhasson. A pillanatnyi erősorrend szerint a negyedik helyre rangsorolták a magyar csapatot az örmény városban, Csahadzorban, tehát bravúrra lesz szüksége, hogy a dobogón végezzen. Összesen tíz nemzet játszhat ezen a tornán.

A lebonyolítás kedvező nekünk, mert az olimpiához hasonlóan itt is két pont jár a bármilyen arányú győzelemért – a 4-0 és a 2,5-1,5 között nincs különbség -, a döntetlenért egy, a vereségért értelemszerűen semmi.

Polgár Judit visszavonulása után ezúttal öt férfi alkotja majd a csapatot. Várhatóan Lékó Péter lesz az éltáblás, míg Rapport Richárd ugyan papíron és a pontszáma alapján a második legerősebb játékos, előfordulhat, hogy a negyedik táblán kell gyűjtögesse a pontjait. Balogh Csaba, Erdős Viktor és Almási Zoltán alkotja még a magyar csapatot.

  • Lékó Péter, 2713 Élő-pont, 35. a világranglistán
  • Rapport Richárd, 2710 Élő-pont, 40. a világranglistán
  • Almási Zoltán, 2698 Élő-pont, 48. a világranglistán
  • Balogh Csaba, 2651 Élő-pont, 109. a világranglistán
  • Erdős Viktor, 2612 Élő-pont, 210. a világranglistán

„Nem kizárt, hogy ismét meglepetést szereznek, mert a férfiak általában lényegesen jobban szoktak versenyezni, mint a szakmai mutatói előzetesen indokolnák. A tavalyi olimpián is bravúr volt a második hely, hiszen az ötödik helyre neveztek előzetesen, és az aggasztó jelek már akkor látszódtak. Hogy leszállóágban van a magyar sakkozás, az egy ilyen torna előtt akár biztató előjel is lehet” - magyarázta Kállai Gábor korábbi kapitány.

Kifejtette, az egyéni élsakkozás Polgár Judit tavalyi visszavonulása után talán még sohasem volt ennyire mélyen, hiszen az első harmincban nincs magyar. Amióta létezik a versenysakkozás – közel 90 éve -, szerinte ilyen gyenge képviselete nem volt a magyar sakknak.

„Szükségszerű tehát abban bízni, hogy az eljelentéktelenedésünket épp ez a csapat-vb fogja megakadályozni. Talán megállítható a lejtmenet egy sikerrel, de egy siker nem helyettesítheti a szükséges reformokat, hogy jó sakkozóink legyenek. Abba egyelőre bele sem merek gondolni, hogy gyengén teljesítünk Örményországban” - bizakodott a szakember.

Kállai örül, hogy a legjobbak anyagi helyzete rendeződött, de nagy baj, hogy nincs nyoma olyan játékosnak, aki hosszú távon az első tízbe tartozhat, aki rendre eséllyel pályázhat az egyéni világbajnoki címre.

Nem érzékeli a tehetségek felfelé áramlását, a magyar sakkéletből kiveszett mindez, már nem belső és szerves része. Nincs hazai verseny, ahol játszhatnának a legjobbak, pedig a Seszták Miklós vezette szövetség költségvetése triplája, mint 10 éve volt például. Így elveszik a példaképfunkció, nem látják ugyanis a legjobbakat testközelből, nincs kézzelfogható közelségben egy parti az éljátékossal.

Egyetért Portisch Lajossal, hogy a magyar sakk hagyományai miatt ilyen játékosra minden időben szükség van.

Lékó Péter 35. a világranglistán, neki most is az lesz a feladata, hogy a rivális legjobbját feltartsa, nyomást gyakoroljon rá, és ne kapjon ki.

Kapitányi mondatok:

Horváth Tamás így foglalt állást.

Őszinte leszek: vegyes érzelmekkel várom a versenyt, sok apróság van, ami jobb is lehetne, de teljes mértékben bízom a fiúkban.

Kíváncsi vagyok Kínára, az olimpia után bármire képesnek tartom őket.

Polgár Judit játéka, sőt, egész egyénisége nyilván hiányozni fog, de hát a többiek is  mind-mind profi versenyzők.

Rapport Richárd 40. a listán, ő a pontszáma alapján a második táblára kerülhetne, de a fejlődése megakadt, az Aeroflot Openen fájó vereségeket szenvedett, két kínai nő is legyőzte.

„Ricsi még mindig csak jövőre lesz 20 éves, és a korosztályában még mindig a legjobb. De nem látom benne azt a pluszt, amire szüksége lenne, hogy áttörjön. A játéka még mindig színes, egyedi, helyenként virtuóz, ő egy igazi unikum. De komoly minőségi munkával lehet csak 2730 fölé jutni. Nem látom, honnan és hogyan jöhetne elő az a belső tartalék, amin ő ezen a határon átjutna, és a legjobbakhoz csatlakozna. Ha ezen a szinten fog hullámozni a teljesítménye, az sem kis dolog, de kiegyensúlyozott játékkal sokkal előrébb kerülhetne, mert a tehetsége meglenne ehhez. A játéka így is élvezhető, a rajongói megvannak, ez sem kevés, de még eredményesebbnek kellene lennie.”

Rapportról tudni kell, hogy nem Magyarországon él, hanem Belgrádba költözött a szintén sakkozó szerelme miatt.

„Ricsi nem edz rendesen” - állapította meg az édesapa, Rapport Tamás. Az ő sorsára is igaz szerinte, amit a társadalomban látunk, minek erőltesse meg magát még jobban, ha félgőzzel is biztos lábakon áll.

„Sajnos megvan a veszélye, hogy tucatsakkozóvá váljon. Nem jó ezzel szembesülni, de meg kell tenni. Az edző nélküli játékosok közül valószínűleg így is a ranglistavezető, de nem hiszem, hogy ez hosszú távon kielégíti. Nem az én álmaim, hanem önmaga miatt. Az önmegvalósítása miatt” - kesergett nem kevés iróniával.

Hozzátette, nincs könnyű helyzetben, mert a fia felnőtté válása után elköltözött otthonukból. Úgy gondolja, hogy Ricsiben biztos van düh, mert ő keményen és fegyelmezetten tartotta, de van benne lustaság is. És mivel a lustaság felülkerekedett, ezért a pontszámokon látszik, hogy megállt a fejlődése.

„Nem vagyok könnyű helyzetben, mert megvan a saját felelősségem is ebben, de az évek kifárasztottak. A számok azt mutatják, hogy hiányzik a fiamból a munka, amit még otthon megkapott, amikor neves nagymestereket, edzőket hívtam hozzá. Ugyanakkor egy 19 éves fiúról beszélünk, aki próbálgatja a szárnyait, élvezi, hogy nincs felügyelet alatt, jól érzi magát az önmaga kényelmességében. Azzal szembesül, hogy pénzt így is keres, mi több, jól megél, hiszen 19 évesen milliói származnak a sakkból. Eredeti játékáért jó néhányan rajonganak, csak közben nincs meg az alap, amire hosszú távon is támaszkodhatna. Ha azzal szembesül, ő ennél többre hivatott, hogy van visszaút a helyes irányba, belátja a tévedéseit, megfelelően kezeli az érte aggódókat, akkor még van remény” - fogalmazott az édesapa.

Balogh Csaba tavaly dzsóker volt a második táblán - örökösen nála jegyzettebb ellenfelekkel került szembe -, jobb teljesítményt nyújtott az olimpián, mint a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen. Az utolsó meccsen is óriási küzdéssel csikarta ki a fél pontot, ami összesítésben az ezüstöt jelentette.

Kállai szerint ilyen extra produkció nélkül nem is lehet odaérni az érmes helyek közelébe.

Almási Zoltánt a csapat lelkének tartja, aki igyekszik megmaradni a fősodorban, és szembetűnő, hogy mindez egyre nagyobb erőfeszítést igényel tőle.

„Ő azonban tisztességesen harcol, és dacol az árral. Amit képletesen természetesen a feltörekvő lendületes fiatalokra értsünk. Neki is, mint a többi magyarnak különös sajátossága, hogy zsinórban keveset nyer, de keveset is veszít, amivel az összesített döntetlen körüli tartható. Ezért is kedvező nekünk ez a lebonyolítás, hogy stabil játékosaink vannak” - összegzett a nagymester.

Országok és átlagok

A résztvevő országok:
Oroszország (2760 Élő-pont átlag)
Ukrajna (2719)
Kína (2715)
Magyarország  (2693)
Örményország (2688)
Izrael (2676)
Kuba (2665)
India (2662)
Egyesült Államok (2647)
Egyiptom (2548).
Címvédő: Oroszország.
A magyar csapat eddigi eredményei: 2. hely (1985), 4. hely (1989), 5. hely (2001, 2011).