Győzött a magyarok legjobb férfi- és női csapata is

2024.09.19. 11:36
A férfiaknál és a nőknél is győzelemmel folytatta szereplését szerdán a legjobb magyar csapat a budapesti sakkolimpia hetedik fordulójában, így mindkettő megerősítette helyét az élmezőnyben.

A keddi szünnapot követően a nyílt szekcióban az éllovas Indiától elszenvedett első vereséget követően könnyedén javított a házigazda kilencedikként rangsorolt négyese, ugyanis az elszalasztott nyerési esélyek ellenére is 2,5–1,5-re verte Litvánia legjobbjait. A nőknél a magyar együttes eddigi legerősebb ellenfelét, Ausztriát múlta felül 3–1-re.

A férfiaknál a hatodik körben pihenő Lékó Péter gyors sikere adta meg az alaphangot, ugyanis a válogatottba visszatérő 45 éves nagymester a világos bábukat vezetve mindössze 23 lépés után feladásra késztette ellenfelét, miután a középjátékban gyalogelőnyre tett szert, majd riválisa királya szinte védtelen maradt egy rossz sáncolás következtében. Az először pihenő, orosz születésű Szjugirov Szanan harmadik táblás helyén játszó Berkes Ferenc annak ellenére végig irányította a partiját, hogy sötéttel játszott. Sikeresen megbontotta litván riválisa gyalogszerkezetét, így a végjátékot hárommal több gyaloggal kezdte, de nem találta meg a győzelemhez vezető utat, így döntetlenre rontotta a kecsegtető állását. A negyedik táblán Gledura Benjamin világossal szintén éles játszmát vívott, de a nem precízen kidolgozott, tisztáldozattal járó támadásánál ellenfele időzavarban kétszer sem találta meg a helyes védekezést, amivel komoly előnybe kerülhetett volna, másodjára például a magyar játékos vezére eshetett volna el. A pontatlanság áraként viszont Gledura került jóval előnyösebb helyzetbe, azonban a végjátékban a magyar csapat legfiatalabb tagja is elszalasztotta nyerési esélyeit.

A csapatnak így be kellett érnie minimális sikerrel, mert az éltáblás Rapport Richárd ezúttal sötéttel biztonságosabb partit játszott, amely szintén döntetlennel zárult. A játéknap rangadóján a harmadikként rangsorolt Kína az éllovas és második helyen kiemelt Indiával csapott össze, de Ting Li-zsen – valószínűleg taktikai okokból a novemberi vb-döntőre tekintve – pihenőt kapott, így az éltáblán nem csapott össze kihívójával, Domárádzsu Gukéssal. Hiányában pedig kikapott a kínai kvartett, mert éppen Gukés megszerezte a teljes pontot, a másik három táblán pedig remivel zárult a csörte, azaz India továbbra is hibátlan mérleggel vezet.

A magyar női csapatnak az első győzelmet Hoang Thanh Trang hozta, aki a második táblán a középjátékban kiharcolt gyalogelőnyéből kovácsolt olyan helyzetet, hogy az osztrák vetélytársa feladta a további küzdelmet. A vietnámi származású nagymester így hatodik meccsén egy döntetlen mellett ötödször gyűjtötte be a teljes pontot. A mindössze 17 esztendősen éltáblás Gaál Zsóka sötéttel szintén gyalogelőnyt szerzett, ugyanakkor ígéretes állását elrontotta, aztán maratoni, 118 lépéses csatában mégis sikerült diadalmaskodnia, mert addig „nyúzta” az ellenfelét, mígnem az osztrák kapitális hibát követett el, amely két lépésben mattot eredményezett volna.

A negyedik táblán Lázárné Vajda Szidónia elszalasztotta győzelmi esélyét, így az ötödik partija során először nem nyert. Terbe Julianna pedig sötéttel teljesen kiegyenlített partit játszott, így hamar pontosztozkodásban állapodtak meg a felek. A nőknél szintén csúcsrangadót rendeztek az aranyéremért küzdő csapatok között, ugyanis a legjobbnak tartott indiai négyes a másodikként rangsorolt Georgiával csapott össze, és 3–1-es diadallal ugyancsak megőrizte százszázalékos mérlegét.

A férfiaknál a magyar A válogatott a 14 pontos India és a 13 pontos Irán mögött Szerbiával, Örményországgal és a címvédő Üzbegisztánnal négyes holtversenyben 12 ponttal áll. A B csapat Venezuela sima legyőzésével kilencpontos, míg az U25-ös együttesnek maradt a nyolc pontja a Dániától elszenvedett vereség után.

A nőknél az A csapatnak immár 11 pontja van, a B-nek maradt nyolc, mert meglepetésre kikapott Malajziától, az U25-ös kvartett pedig feljött hétre Kenya 4–0-s felülmúlásával. A 45. sakkolimpia csütörtökön 15 órától a nyolcadik fordulóval folytatódik.

A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal vasárnap zárul.

Eredmények, 7. forduló

férfiak:

  • Litvánia–Magyarország 1,5–2,5 

nők:

  • Ausztria–Magyarország 1–3
  • Malajzia–Magyarország B 2,5-1,5
  • Magyarország U25–Kenya 4–0

(MTI)