0 percet játszott, de már 146 millió forintot keresett két hét alatt

2015.09.11. 12:11

Wayne Rooney 260 ezer fontot, azaz 355 ezer eurót (112 millió forintot) visz haza hetente a PL-ben, ezzel rekorder. A legrosszabbul, bocsánat, a legkevésbé jól fizetett top10-es, John Terry 160 ezer fontot kasszíroz, heti 69 millió forintot.

Két abszolút újonc is van a tízben, egyikük ráadásul csak most igazolt a Premier League-be. Raheem Sterling a Liverpooltól ment át a Citybe heti 180 ezer fontért, Kevin De Bruyne a bundesligás Wolfsburgtól szintén a Citybe, ő 170 ezer fontot kap.

De Bruyne még csak melegít
De Bruyne még csak melegít

A legviccesebb, hogy a 24 éves belga hivatalosan már két hete a manchesteriek alkalmazottja, de nem játszott még egy percet sem - keresett viszont 146,5 millió forintot. (Szombat délután négykor mutatkozhat be a Crystal Palace ellen.)

A lista valószínűleg máris elavult

Pénteken ugyanis a Manchester United bejelentette, hogy 2019-ig meghosszabbította kapusa, David De Gea jövőre lejáró szerződését. A játékos szinte biztosan megkapja a 200 ezer fontot hetente, lehet, hogy még többet is. Egyelőre nem ismert az összeg, de az angol sajtó napokon belül kinyomozhatja.

PL-top10

1. Wayne Rooney (Man Utd) £260,000/hét

Ötéves szerződést írt alá 2014-ben



2. Sergio Aguero (Man City) £240k

Ötéves szerződést írt alá 2014-ben

 Yaya Toure (Man City) £240k

Négyéves szerződést írt alá 2013-ban

4. Eden Hazard (Chelsea) £220k

Ötéves szerződést írt alá 2015-ben



5. David Silva (Man City) £200k

Ötéves szerződést írt alá 2014-ben

6. Mesut Ozil (Arsenal) £190k

Ötéves szerződést írt alá 2013-ban

7. Raheem Sterling (Man City) £180k

Ötéves szerződést írt alá 2015-ben



8. Cesc Fabregas (Chelsea) £170k

Ötéves szerződést írt alá 2014-ben

9. Kevin De Bruyne (Man City) £170k

Hatéves szerződést írt alá 2015-ben

10. John Terry (Chelsea) £160k

Egyéves szerződést írt alá 2015-ben

A Daliy Mail nyomán.