Messi: Ronaldo megérdemelte

2016.04.02. 10:36

Az ötszörös aranylabdás Lionel Messi terjedelmes interjút adott az MBC TV-nek a Clásicó előtti hétvégén. Az Igen, én híres vagyok című műsorban hatszázezredjére is feltették neki a kérdést, hogy mit gondol riválisáról, Ronaldóról, Messi pedig ismét elmondta, hogy csak a sajtó hasonlítgatja őket össze, ő nem szokott ilyesmin töprengeni.

Neki csak a saját játéka fontos, és jó játék a csapattársaival. Elmondta, hogy szerinte Ronaldo mindig megérdemelte az Aranylabdát, amikor megnyerte.

A Barcelona a héten a Real Madriddal játszik, ezzel kapcsolatban Messi méltatta a madridiakat, nagy klub, hatalmas történelemmel. „Nagyszerű játékosaik vannak, ez egy normális csata a világ két legnagyobb klubja között. Ez egy verseny, próbálunk nyerni".

Más bajnokságok közül az olaszt és az angolt említette, de most sem nyilatkozott másképpen, minthogy a jelenlegi klubjából szeretne nyugdíjba menni.

Arra a kérdésre, hogy az edzők közül ki volt rá a legnagyobb hatással, Rijkaardot említette. Ő hozta fel a felnőtt csapathoz, és ez a bizalom számára nagyon fontos. A fiáról, Thiagóról is beszélt, akinek egyelőre fontosabbak a játékai, Messi azt mondta, még nagyon fiatal, és nem is fogja kényszeríteni, hogy futballista legyen.

Via