Egy köteg euróval takarta be az arcát, aztán magyarázkodott

Nem sült el túl jól Renato Sanches Facebookra kirakott videója, amin egy köteg euróval a kezében tette magát, aztán most a poszt törlése után próbált magyarázkodni.

A Bayern tavaly 35 millió euróért szerezte meg a portugál válogatottal Eb-bajnok középpályást, akit az egyik legnagyobb tehetségnek tartanak, azonban nem sikerült túl látványosra az első szezonja a bajoroknál, és a lengyelországi U21-es Eb-n sem tudott igazán megvillanni.

Sanches a sok szurkolót felbosszantó videón egy köteg eurót számol, majd végül beletemeti az arcát a pénzkötegbe. A fiatal középpályás most azt állította, hogy eredetileg csak a barátainak szánta a videót, amiért elnézést kért.

„Mindenkit biztosítok róla, hogy nem ilyen ember vagyok. Szegény körülmények között nőttem fel, értékelem a kemény munkát. Mindig azért küzdöttem, hogy példát mutassak alázatból, szerénységből és profi módjára viselkedjek. Hibáztam, jó lecke volt" – írta ki a Nemzeti Sport szerint egy újabb posztba.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

9 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59