Buffon életének legnehezebb 2 perce nem a pályán volt

2017.10.24. 17:55

Gianluigi Buffont választották a FIFA-szavazáson az elmúlt szezon a legjobbjának. A hétfői gálaest Londonban volt, a vendégek és a díjazottak nagy része próbált angolul beszélni.

Buffon is bevállalta, pedig az olaszok közismerten nehezen boldogulnak az angollal, ő is szabadkozott már a beszéde előtt. A műsorvezető emlékeztette is, van tolmácsuk, de Buffon megköszönte, ő meg akarja próbálni az angolt.

Vért izzadt, fújt is párat közben, de az este legkedvesebb felszólalása kerekedett belőle. Valószínűleg el is mondta, amit szeretett volna, azaz:

"Most jött el a nehéz pillanat, mert angolul kell beszélnem. Nagyon boldog vagyok, mert nagyon nagy megtiszteltetés megkapni ezt a díjat, pláne az én koromban. Büszke vagyok rá, de meg akarom köszönni a klubomnak, az edzőmnek, a csapattársaimnak, mert ők tették ezt lehetővé, és mindenkinek köszönöm, aki rám szavazott. Az előző szezon fantasztikusan sikerült a Juventusnak és személy szerint nekem is, de nem volt elég, hogy Európában is nyerjünk. Idén, remélem, jobban tudunk játszani a válogatottal és a Juvéval is, mert egy fantasztikus győzelemmel szeretném befejezni a futballt. Nagyon köszönöm."

(Buffon januárban lesz 40 éves, többször utalt már rá, a nyári világbajnokság után befejezi, most újra megtette.)