Soha nem nyer Bordeaux-ban az OM

2010.01.18. 11:57

A francia futballbajnokság 20. fordulójának rangadóján a listavezető Bordeaux és a Marseille nem bírt egymással, az 1-1 azt jelenti, hogy az OM 1977. októbere, vagyis 25 bajnoki meccs óta nem tudja idegenben legyőzni ellenfelét. Ez a leghosszabb ilyen széria a francia futballbajnokságban.

A két csapat 100. bajnoki meccsén sem tört meg a Marseille-átok, megint győzelem nélkül távozott a vendégcsapat Bordeaux-ból. Egy öngóllal a Bordeaux jutott előnyhöz, Steve Mandanda a saját kapujába ütötte a labdát. A 61. percben Marc Planus kiállítása miatt 10 emberre fogyatkozott a hazai csapat.

Ezt csak a legvégén tudta kihasználni a Marseille, Benoit Cheyrou a 81. percben egyenlített, és állította be a végeredményt. A Marseille 14 döntetlen és 29 vereség mellett csak ötször tudott eddig nyerni a Bordeaux-ban.

A korábbi nyeretlenségi rekordot is az OM tartotta, 1950 október 8-a és 1987. március 28-a között Saint Étienne-ben 22 meccsen maradt győzelem nélkül.

A bajnokságban a Bordeaux már hét ponttal vezet. Utána viszont tömör az élmezőny, a második és a nyolcadik hely között mindössze öt pont a különbség.

Franciaország, Ligue 1, 20. forduló

Szombaton játszották

AJ Auxerre-US Boulogne 0-0

AS Monaco-FC Sochaux 2-0 (Nené 84., 90.)

AS Nancy Lorraine-Olympique Lyon 0-2 (Cris 78., Gonalons 86.)

Grenoble Foot-Saint Étienne 1-2 (Varrault 41., öngól, ill. Perrin 31., Riviere 40.)

Le Mans UC-FC Lorient 0-3 (Koscielny 23., Monterrubio 44., 53.)

Lille OSC-Paris Saint Germain 3-1 (Obraniak 4., Balmont 52., Béria 68., ill. Erding 83.)

Montpellier-OGC Nice 1-0 (S. Camara 58.)

Stade Rennes-RC Lens 1-1 (Sow 55., ill. Monnet-Paquet 64.)

Valenciennes AFC-Toulouse FC 1-3 (Audel 43., ill. Tabanou 16., 83., Sissoko 87.)

Vasárnap játszották

Girondins de Bordeaux-Olympique Marseille 1-1 (Mandanda 45., öngól, ill. B. Cheyrou 81.).

 
Ligue 1
J Gy D V Rg Kg Gk P
1 Girondins de Bordeaux 20 14 2 4 33 13 20 44
2 Lille OSC 20 11 4 5 40 20 20 37
3 Montpellier 20 11 3 6 27 25 2 36
4 Olympique Marseille 19 9 6 4 31 21 10 33
5 Olympique Lyon 20 9 6 5 33 26 7 33
6 AS Monaco 20 10 3 7 26 22 4 33
7 AJ Auxerre 20 9 6 5 19 15 4 33
8 FC Lorient 20 9 5 6 32 22 10 32
9 Stade Rennes 20 8 6 6 25 19 6 30
10 Paris Saint Germain 20 8 5 7 32 21 11 29
11 Toulouse FC 20 8 4 8 22 17 5 28
12 Valenciennes AFC 20 8 4 8 31 29 2 28
13 RC Lens 20 7 6 7 20 25 -5 27
14 AS Nancy Lorraine 20 8 2 10 26 31 -5 26
15 FC Sochaux Montbéliard 19 8 2 9 17 23 -6 26
16 OGC Nice 20 6 4 10 20 33 -13 22
17 Saint Étienne 20 5 4 11 13 27 -14 19
18 Le Mans UC 20 4 4 12 17 31 -14 16
19 US Boulogne 20 3 6 11 15 35 -20 15
20 Grenoble Foot 20 1 4 15 11 35 -24 7