Nagy Ádám összeszorította a fogait, nem épült le, sőt

2018.05.08. 13:08

Ami ősszel elképzelhetetlennek tűnt, szerencsére a szezon végére már nem az: Nagy Ádám visszakerült a Bologna kezdőjébe. Kétszer egymás után a kezdőcsapat tagja volt, és az elmúlt öt fordulóban mindig kapott lehetőséget.

A volt olasz kapitány, Roberto Donadoni október végéig annak ellenére sem vett tudomást róla, hogy az előző szezonban sokáig kihagyhatatlan volt. A 2016-17-es idényben 22-szer volt kezdő, és 12-szer ugyan lecserélte, az alapcsapat tagjának számított.

1813 perc került a neve mellé.

A nyáron azonban mindez megváltozott. Október 25-én a Lazio ellen csereként kapta meg az első meccset, a megsérülő Donsahot váltotta.

Forduló Meccs Eredmény Játékperc Gól
10 Bologna-Lazio 1-2 48   
11 Roma-Bologna 1-0 57   
16 Milan-Bologna 2-1 64   
18 Chievo-Bologna 2-3 90   
19 Bologna-Udinese 1-2 55   
26 Bologna-Genoa 2-0 77   
28 Bologna-Atalanta 0-1 62   
32 Bologna-Verona 2-0 15 1
33 Sampdoria-Bologna 1-0 90   
34 Cagliari-Bologna 0-0 13   
35 Bologna-Milan 1-2 52   
36 Juventus-Bologna 3-1 90   

712 percnél jár most, ami lényeges visszaesés tavalyhoz képest, de legalább már számol vele Donadoni.

Nagy még február végén adott rendkívül önkritikus interjút a Digisporton futó Csizmaszár című műsornak, aminek fontos üzenete: nem adja fel.

Ebben az egész szezonban az a nehéz, hogy az ember szépen lassan azért leépül.

Tavaly kezdtem elhinni, hogy ez a Serie A, igen, tudok itt játszani, van keresnivalóm, tudok itt fejlődni, sőt akár tovább is lehet menni innen. Ehhez képest jött egy olyan második év, amikor kevesebb játéklehetőséghez jutottam, és azon járt az agyam, hogy ezek szerint rosszabb játékos vagyok? Főleg, amikor olvasom a sajtóban, hogy Nagy Ádám megy a Serie B-be, ilyenkor elkezdek kombinálni – pedig nem kellene –, hogy akkor mégsem vagyok olyan jó, csak volt egy jó Európa-bajnokságom?"

Szóval, a hétvégén a Juventus ellen az első félidőben ő futott a legtöbbet, nagyon sok sprintje volt - az átlagosnál lényegesen több -, és végig a pályán maradhatott.

Ennél azonban talán többet mondó adat, hogy a Donadoni által favorizált mindkét játékrendszerben, vagyis a 4-3-3-ban és a 3-5-2-ben is bevetette.

Igaz, hogy Donsah és Pulgar jelenleg sérült, de ősszel akkor sem gondolt Nagyra, amikor ugyancsak hiányoztak néhányan. A cseh Krejci a tavalyi 2785 perce után 340-et harcolt ki.

A Sportradar adataiból az is kiderül, hogy a 22 éves középpályás egyszer lőtt kapura, abból gólt szerzett. Ennél nyilván nincs jobb mutató.

Nagy Ádám

A fejpárbajaiból 40 százalékos hatékonysággal jött ki. 85 százalékos hatékonysággal passzolt, ami rosszabb, mint a ligaátlag.

A Bolognának nincsenek kiesési gondjai, arra viszont nem elegendő a tudása, hogy meglepetést okozzon, és a 7-8. helyért legyen harcban, olykor meglepve a nagy csapatokat.

A bajnokságból még két forduló van hátra.