Viola
-6 °C
-2 °C

Pulai már úgy ránt be, mint a királyok

2008.09.30. 16:05 Módosítva: 2015-05-21 03:00:52

Egyedülálló tettre készül a 2000-ben kenu kettesben, 500 méteren Novák Ferenccel olimpiai bajnok Pulai Imre. A 41 éves sportoló a szánkósok között akar ott lenni a téli játékokon.

„Abszolút megvan az esélyem, hogy ott legyek. Egyesben is megpróbálom, párosban, Seregi Gergő barátommal azonban könnyebben kijuthatok" - latolgatott Pulai. A vízhez más halmazállapotban szokott bajnoknak egykori kajakos barátja mutatta meg a kerekes szánt, az azonban nem olimpiai szám, így őt csak a jégteknőben űzött változat érdekelte. Már Torinóba is szeretett volna kijutni, az azonban nem sikerült, 2010-et nagyobbik fiával akarta megpróbálni, ő viszont még maradt az úszásnál.

Pulai az előző szezonban csak egy Világkupa-futamon tudott indulni, az utolsón, idén már a versenyek legalább felére szeretne eljutni. „Ha összejönne az évi négyszáz csúszás, garantált lenne a fejlődés. Egyértelmű már most is, hogy jobbak lettünk. A szánkózás kedvez a fizikai adottságaimnak, itt ugyanis nem kell futni a rajtnál, mint a bobosoknál, illetve a szkeletonosoknál, amivel nagy hátrányban lennék. Most már úgy rántok be, mint a királyok, csak a lecsúszáson kellene javítanom."

Mindehhez minél több pénz kell. A szánkó maga nem drága, mindössze 200 ezer forint, szemben a több millió forintba kerülő bobbal. Azonban egy lecsúszás 20 euróba kerül a németországi Königssee-ben, és ebben a szezonban az utazás is sok pénzt emészt fel. Pulai így az edzések mellett a pénz utáni kilincseléssel is múlatja az időt. Az egykori kenus felkészülését a MOB is támogatja, hárommillió forinttal, de társa költségeire még ugyanennyit kell összeszedniük a támogatóktól.

Ez a szezon még mindig a tapasztalatgyűjtésé lesz, hogy jövőre már élesben a vancouveri helyekért küzdjön a kenus olimpiai bajnok és társa.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!