50-nel rohannak, előznek, borulnak

2009.01.27. 10:14

Január közepén Torinóban gyakorlatilag új magyar sikersportág született, sokan mégis még mindig azt hiszik, a rövidpályás gyorskorcsolya úgy viszonyul az "eredetihez", mint úszásban az 50 méteres medencés a 25 métereshez. A négyszázas köröket párban, minden testi érintkezés nélkül róvó nagypályásokkal szemben a rövidpályások legalább négyesével cikáznak, folyamatosan előznek, ütköznek, alkalomadtán feltartanak, néha hatalmasakat esnek.

A torinói magyar csoda

A magyar válogatott a januári Európa-bajnokságon minden várakozáson felül teljesített, nyolc érmet szerzett. A legnagyobb sikert a Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású női váltó aratta, amely a sportág történetének első magyar Eb-aranyát szerezte. Kiemelkedőt nyújtott Knoch Viktor is, aki összetettben harmadik, 500-on második lett, 1500-on és 1000-en is bronzzal zárt.

Az igazság az, hogy a rövidpályás gyorskorcsolya kifejezést szinte kizárólag az újságírók használják: a nehézkes elnevezés helyett általában mindenhol rövidített angol nevén, vagyis short trackként emlegetik. (Angolul a teljes név: short track speed skating.)

A két sportág között az is nagy különbség, hogy a gyorskorcsolya az első téli olimpia műsorán is szerepelt már, a short track viszont először 1988-ban volt a programban, bemutató számként. Hivatalosan csak négy évvel később, Albertville-ben lett olimpiai sportág.

A short trackesek jóval kisebb pályán köröznek, az óramutató járásával ellentétes irányban: a szabvány szerint 60×30méteres jégfelületen 111,12 méteres kört jelölnek ki. A két kanyar egy nyolc méter sugarú kör két fele, amelyeket hét-hét apró, harang formájú bólya jelöl ki. A pálya elengedhetetlen tartozékai a szegélyező matracok is, amelyek a kicsúszó versenyzőket hivatottak felfogni. A kanyarokban, illetve a különösen veszélyeztetett részeken - a kimeneteknél - duplán megerősített a védelem.

A korcsolya is különleges, alkalmazkodnia kell a szinte állandó kanyarvételekhez. Ezért a penge a bal cipőn a külső oldalra tolódik, a jobbon pedig balra, és a cipő szélével eleve nem párhuzamos, hanem kissé balra fordított. A penge annyiban is különleges, hogy ívelt, összesen négy szögben. Nem általános, de előfordul, hogy a pengét kicsit balra hajlítják.

Hány kör egy futam?

500 méter: 4,5 kör
1000 méter: 9 kör
1500 méter: 13,5 kör
3000 méter: 27 kör
5000 méter: 45 kör

A ruházat többi része nem a kanyarodásban segít, hanem a védelmet szolgálja. A szabványosított sisak mellett nyakvédő és vágásbiztos alsóruha szükséges. Könyök-, térd és sípcsontvédő, valamint vágásbiztos kesztyű teszi teljessé a felszerelést, aminek nem kötelezően része lehet a szemüveg is.

A fokozott védelemre azért is van szükség, mert a kb. százméteres körök alatt folyamatosan előznek, helyezkednek, könyökölnek és taktikáznak a versenyzők. A short track azon kevés téli sportágak egyike, ahol nem az órával, hanem egymással küzdenek a résztvevők. Épp ezért az a legfontosabb, hogy a versenyző rá tudja erőltetni akaratát másokra. Ezt leginkább az előzetesen az edzőtől kapott taktikai utasítások alapján teheti meg.

Az is jellemző, hogy az edzők a pálya mellől egyezményes jelekkel segítik versenyzőiket, mutatják nekik, vannak-e mögöttük, mikor és hol érdemes előzniük. Ezt a dél-koreaiak, a sportág legjobbjai művelik a legmagasabb szinten. Persze az edzői segítségre nem lehet mindig hagyatkozni, hiszen a taktika egy versenyen belül is többször változhat, illetve sokszor másodpercek alatt kell döntéseket hozni, amikor már képtelenség kifelé tekintgetni. Épp ezért azt mondják, a rövidpályás gyorskorcsolya intelligens sportág, hiszen sokszor ötven kilométeres óránkénti sebesség melett kell gyors döntéseket hozni.

Ilyen körülmények mellett nem ritkák a szabálytalanságok sem. A short trackben minden olyan testi kontaktus tiltott, amely a másiknak hátrányt okozhat, így azt is kizárják, aki úgy esik, hogy azzal mást fellök. Korábban különböző szabálytalanságokat tartottak számon, most már egyetlen gyűjtőszót, az akadályozást (angolul: impeeding) használják.

Mindezt alaposan ellenőrzik is a versenyek alatt: összesen öt bíró figyeli, mi történik. A pálya közepén álló döntőbíró felel mindenért, ő mondja ki a végső szót. Két segítője a kanyarokban figyel, kettő a pályán kívülről az egyeneseket felügyeli. A döntőbíró a beérkezés után rövid idő alatt határoz arról, ki kell-e valakit zárni a versenyből és ebben a videós visszajátszás is segíti. A futam felvételét kizárólag ő láthatja.

A versenyzőknek nemcsak az esetleges kizárás, hanem a komoly sérülések elkerülése miatt is kerülniük kell a szabálytalanságokat. A short track kifejezetten veszélyes tud lenni. Az eséseknél a törések, szalagszakadások a leggyakoribbak, az ütközések során pedig a korcsolyák tudnak komoly vágásokat ejteni. Olyan tragédia még nem történt, hogy valaki elvérzett volna, de maradandó, bénulást okozó gerincsérülések sajnos előfordulnak.

Jó short trackes abból lesz, aki először is kiváló hokikorcsolyákon: a speciális gyorskorcsolyát csak arra adják, aki kifejezetten gyors. A lényeg, hogy a lábai "jól pörögjenek" a kanyarokban, ott ugyanis meg kell tartani az addigi sebességet. A futamok sűrűsége miatt fontos fejben is ott lenni, nem szabad az esetleges indulatokat a jégen levezetni. Itt nem elég egyedül, a jeget szétszaggatva végigmenni, ezért elengedhetetlen a fegyelmezettség. Aki önfejű, nem számíthat sok sikerre ebben a sportágban.

Lehet-e egyszerre a kettőt?

A gyorskorcsolya és a short track miatti különbségek miatt nagyon ritka, hogy valaki egyszerre versenyezzen magas szinten a két sportágban. Az amerikai Shani Davisnek sikerült, a 2002-es olimpián még a rövdpályás váltó tagja volt, négy évvel később viszont már a 400 méteres oválison lett ő az első egyéni fekete bajnok a téli játékok történetében. Arra van sok példa, hogy rövidpályás gyorskorcsolyázóból lesz nagypályás versenyző. Aki gyors az egyenesekben, de a kanyarokat kevésbé teljesíti jól, a négyszázas pályán még lehet jó. Boda Csaba, a magyar short trackesek szakágvezetője azt mondja, sportáguk itthon is alkalmas lenne arra, hogy biztos alapot nyújtson a gyorskorcsolyának, azonban utóbbi, a feltételek híján - jelenleg egy pályát sem tudnak használni Magyarországon - éppen csak létezik itthon.