Regőczy: Újra kellett tanulnom járni

Az egyetlen magyar jégtánc világbajnok, Regőczy Krisztina nemrégiben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi tagja lett, és mindjárt felkérték az egy év múlva kezdődő vancouveri téli olimpia előkészítő bizottságának, valamint a MOB Női Bizottságának vezetésére is.

„Óriási megtiszteltetés, semmi más nem jutott eszembe, amikor kiderült, hogy már a szavazás első körében, rögtön bekerültem a patinás testületbe. Egyszer már próbálkoztam, akkor még tapasztalatlan voltam, nem jártam sikerrel, de most állok a kihívás elé, hiszen a nők érvényesülését is szeretném elősegíteni a sportban” - vágott bele Regőczy.

„Nagyon bízom benne, hogy tíz, de még inkább tizenöt fős magyar csapat utazhat a jövő évi téli olimpiára. Három műkorcsolyázó illetve jégtáncos is ott lesz reményeim szerint, a rövid pályás gyorskorcsolyázók pedig nem csak egyénileg, a váltóval is kikerülhetnek. Sajnáltam a hokisokat, mert az igazi mégis egy velük kiegészült nagy csapat részvétele lett volna. Mivel már két kvótát szereztek a sízők, legalább ott tartunk, ahol 1980-ban, amikor ketten, Sallay Andrással képviseltük országunkat. Annál csak jobb lehet” – tértünk át mindjárt az olimpiára.

Úgy véli, a műkorcsolyázó Európa-bajnok, Sebestyén Júlia pillanatnyi elkeseredésében mondhatta, hogy nem akarja folytatni pályafutását, miután szerinte csúnyán lepontozták a januári helsinki Európa-bajnokságon.

„Ha valaki, én tudom, milyen szörnyű, amikor a bírók nem úgy látnak valamit, ahogy a versenyző vagy a közönség érzi. Át tudom érezni csalódottságát, annak idején velünk is iszonyú igazságtalanság történt” – utalt az olimpiai második helyezésre. Az 1980-as Lake Placid-i téli olimpián a Linyicsuk, Karponoszov szovjet jégtánc páros minimális különbséggel megelőzte őket, a háttérben a nagyhatalmi diplomácia állt, tehetetlenek voltak.

„Az olimpia botrányának nevezték második helyünket. Jó érzés volt, hogy a szívekben elsők maradtunk, és még külföldön is ezt mondogatják, akik emlékeznek ránk. Szörnyű volt lelkileg, de nekem nem volt más dolgom, minthogy meggyógyuljak lázas betegségemből – harminckilenc felett volt a lázam -, és a dortmundi világbajnokságon nyerjünk. Még nagyobb nyomást tettünk magunkra, nem szerettük volna, ha jóindulatból leszünk elsők. Meg akartuk mutatni, mi vagyunk a legjobbak. Úgy szerettem volna utoljára meghajolni, hogy kétség sem férhet ehhez. Sikerült is, ez az érzés még mindig hidegrázással tölt el. Utána belevághattunk profi karrierünkbe” – elevenítette fel a múltat az 54 éves Regőczy.

„Egészen biztos vagyok abban, hogy Julika átmeneti elkeseredettsége, fáradtsága kipihentével elmúlt, és újult erővel, energiával készül az amerikai világbajnokságra.”

A Hoffmann–Zavozin párról is őszintén beszélt. A vegyes párosok, jégtánckettősök részvételi lehetőségét épp ő teremtette meg, jó évtizede harcolt érte. Azóta bevett gyakorlattá vált, hogy országhatárokon túl is keresgélnek párokat az önhibájukon kívül magukra maradt versenyzők, mert nem akarnak eltűnni.

„Úgy tapasztaltam, nagy érdeklődéssel fogadták a pontozók Nórát és társát a januári Eb-n, amelyiken végül visszaléptek. Mások is megbetegedtek, nem hibáztatták őket, a vírus a mezőny jelentős részét megtámadta. Mindig öröm, ha egy önhibáján kívül partner nélkül maradt, rég látott versenyző új összeállításban visszatér, de most ennél is több történt. Jól mutatnak egymás mellett, és ha nem veszítik el lelkesedésüket, ha be tudnak robbanni a márciusi világbajnokságon, nagyon szép jövő előtt állhatnak. Hatalmas motiváció van bennük.”

Hoffmann új párjának, az amerikai-orosz Maxim Zavozinnak a letelepedési engedélye már megvan, az olimpiai részvételhez azonban nem elég, állampolgárság kell. „Az ügy szépen halad előre, remélem, megkapja időben a szükséges papírokat, mert nemcsak a versenyzők álma, hanem az ország érdeke is, hogy ott lehessenek Kanadában. Már csak a tradíciók miatt is, hogy nézne ki, ha műkorcsolyában csak egy vagy két versenyzőnk lenne és jégtáncos sehol?”

Regőczynek vérzik a szíve, hogy szerinte a legművészibb sport utánpótlásbázisa egyre csak csökken. „Hegyet nem tudunk építeni, de jégpályát igen, ezekből kellene még mindig sokkal több. Mert a vidéki központok is gyengélkednek, nincs honnan meríteni. Egy jó versenyzőt pedig minimum tíz év alatt lehet csak nevelni, nagyon hosszú a beérési folyamat, sokan feladják időközben.”

Hitt abban, hogy a Sztárok a jégen című tévéműsor még jobban szolgálja a sportág kiteljesedését, népszerűsítését, de nem hozott átütő eredményt. A műsor próbáján meg is sérült, amikor Sallayval arra készültek, hogy újra együtt táncolnak, és azt a csárdást akarták bemutatni, amelyikkel vb-aranyat nyertek.

„Örömet akartunk okozni a magyar lelkeknek, de rosszul sült el. Teljesen szokványos esés volt, legalább kétmilliószor estem el így, de most olyan szerencsétlen szögben érkeztem le, hogy eltörött a „combnyakam”. Bandinak fel sem tűnt, úgy szóltam neki, hogy valami nincs rendjén, kissé szúr a csípőmnél. Összecsavaroztak. Nagyon sajnálom, hogy nem írtam naplót a felépülésemről, mert ez a folyamat igazi tanulmány volt. Újra meg kellett tanulnom járni, a mozgásomat koordinálni az izmaim ugyanis az öt hét járókeretezés alatt majdnem elfogytak. Ráadásként az orvosok még azzal is riogattak, hogy soha többé nem léphetek jégre. Halálos ítélet lett volna nekem ez, el sem akartam hinni. De még csavarokkal együtt jégre mentem. Nagyon élveztem, azóta a csavarokat is kiszedték a lábamból, így rendszeresen korizhatok.

Sokkal több fiatal, lelkes edzőt szeretne látni a budapesti és a vidéki pályákon egyaránt. Tudja, miről beszél, a nemzetközi korcsolyázó szövetség (ISU) jégtánc bizottságának tagja, és a jégtáncedzők nemzetközi továbbképzését is irányítja. Edzősködéssel azonban itthon jelenleg nem foglalkozik, mert nincs rá szükség.

Regőczy a kilencvenes évek elején, amikor hazatért az Egyesült Államokból – Bostonban, Los Angelesben, Hawaii-on és San Franciscóban tanított, saját jégtánciskolát vezetett, nem rossz eredménnyel – nagy lendülettel vetette bele annak idején magát a hazai munkába, országos bajnokokat nevelve. Hawaii-on élete egyik legizgalmasabb munkája volt, mert olyan gyerekekkel szerettette meg a sportágat, akik mezítláb jártak mindenfelé, mégis rávette őket, hogy korcsolyát húzzanak.

Nemcsak ott becsülték meg, jelenleg abban a hatfős bizottságban is helye van, amelyik a nemzetközi szövetségben a jégtánc szabályait es a verseny formátumát alakítja át. Eddig háromszor kellett jégre menniük a versenyzőknek, ezentúl csak kétszer fognak, a kűr persze megmaradna. „Izgalmas, mozgalmas és fontos, a jégtánc jövőjét meghatározó feladat. Nemcsak a versenyzőket, edzőket es a médiát, de a bírókat is fel kell majd készítenünk az új rendszerre” – összegzett.