Olimpiai kvótáért utaztak a műkorcsolyázók Oberstdorfba

2009.09.23. 11:29

Sebestyén Júlia és Vardanjan Tigran műkorcsolyázók, valamint a Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin jégtáncpáros is a 2010-es vancouveri téli olimpia indulási jogának megszerzéséért utazott Németországba, a csütörtökön kezdődő Nebelhorn Nagydíjra.

Mindannyiuknak ez az egyetlen lehetőségük a részvételi jog kiharcolására. A páros tartalékaként szintén ott lesz a helyszínen a Nagy Zsuzsanna, Fejes Máté kettős, valamint Sebestyén tartalékaként Pádár Bianka és Pavuk Viktória is. Utóbbiak a nagydíjon nem indulhatnak el, mert nevezésüket nem fogadta el a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU).

„Sajnos, külön nevezést kellett benyújtaniuk az olimpiai kvótáért küzdőknek, és a csak ezen a versenyen elindulni kívánó korcsolyázóinknak” – mondta el az MTI érdeklődésére Jurek Eszter, műkorcsolya szakágvezető. „Az ISU azonban csak Julit engedte rajthoz állni, mivel túl sok versenyzőnk nevezett. Ha Juli a tavalyi világbajnokság ideje alatt nem lett volna sérült, akkor most nem lennénk ilyen helyzetben, így azonban meg kell ragadnunk az egyetlen lehetőséget, amelyen ki lehet harcolni az olimpiai szereplést.”

Jurek hozzátette: a felkészülés során Sebestyén hibátlan rövidprogramokat futott, és bár a kűrjében vannak még hibák, remélhetőleg ki tudja harcolni a 2010-es vancouveri részvételt. Ehhez arra van szüksége, hogy az első hatban végezzen az oberstdorfi versenyen. Vardanjan Tigran esetében azonban nehezebb a helyzet, mert a mezőny nagyon erős, ezért csak akkor juthat ki az ötkarikás játékokra, ha a legjobb teljesítményét nyújtja, hibátlan programokat fut, és szintén a hat legjobb között zárja a hétvégi tornát. A Hoffmann, Zavozin párosnak az első öt hely valamelyikére kell odaérnie az olimpiai kvóta megszerzéséhez.

A Nebelhorn Nagydíj tervezett programja:

Csütörtök, 11:30 órától:

jégtánc kötelező program

férfi rövid program

jégtánc original

Péntek, 9:30 órától:

női rövid program

férfi kűr

Szombat, 9 órától:

női kűr

jégtánc kűr (MTI)