István, Vajk
19 °C
33 °C

Van min rajtunk viccelődni

2009.11.06. 13:32

Száz nappal a téli olimpia előtt háromszázezer dollár, vagyis ötvenötmillió forint hiányzik az amerikai gyorskorcsolyázók költségvetéséből. A humorista Stephen Colbert fantáziát látott a sportolókban és százezer dollárért mezszponzoruk lesz a korcsolyásoknak, a többi hiányzó pénzt pedig műsorán keresztül a nézőktől próbálja behozni.

Néhány hete csődbe ment a DSB Bank és ezzel nehéz helyzetbe kerültek az amerikai gyorskorcsolyázók. A holland pénzintézet ugyanis a legnagyobb szponzora a csapatnak, és így háromszázezer dollár, vagyis ötvenötmillió forint esett ki a költségvetésből. Száz nappal a vancouveri olimpia előtt nagyobb baj nem is érhetne egy sportágat.

20061201 rnn v04 006

Váratlan helyről érkezett a segítség: a humorista Stephen Colbert – akit Magyarországon arról ismert, hogy majdnem róla nevezték el a Megyeri hidat – felhívta a gyorskorcsolyázók ügyvezetőjét, hogy százezer dollárért mezszponzor lenne. Persze az összeg csak a harmada a hiányzó pénznek.

„Igen, ez kockázatos megállapodás” – ismerte el a Time magazinnak Bob Crowley, de hozzátette, nem volt más választásuk. Tárgyaltak lehetséges szponzorokkal, de senki nem akart százezer dollárt adni azért, hogy a gyorskorcsolyázók ruházatán legyen a logója. Colbert ajánlatában az az üzlet, hogy a humorista műsorában rendszeresen szerepelni fog a sportág és a nézőket is arra fogja kérni, hogy támogassák a korisokat.

94060 04

Persze az is felmerült már, hogy mennyire jó üzlet a cinikus humoristával közösködni. Crowley megjegyezte, beszéltek Colbert stábjával, elmondták, nagyon komoly sportteljesítményekről van szó, úgy kezeljék őket. „Valójában feszülős ruhában rohangálunk körbe egy jégpályán, szóval azért van itt min viccelni” – jegyezte meg a rövidpályás gyorskorcsolyázó Katherine Reutter, akinek a vancouveri lesz az első olimpiája.

A gyorskorcsolyázók voltak az éremtábla második helyén végzett amerikai olimpiai csapat legeredményesebbjei Torinóban: összesen tíz érmet szereztek, közte négy aranyat. A gyorskorcsolyázók (mármint a hosszpályások) ebből három aranyat hoztak el, sőt, Shani Davis személyében ők adták a téli olimpiák első fekete bőrű egyéni győztesét. A rövidpályásoknál Apolo Anton Ohno 500-on győzött és még két ezüstöt is szerzett.