Vilhelmina
11 °C
28 °C

Rusty Goepel a vancouveri szervezőbizottság új elnöke

2009.11.19. 11:45

Rusty Goepel lett a jövő februári vancouveri téli olimpia szervezőbizottságának (VANOC) új elnöke, miután Jack Poole korábbi vezető október 23-án hasnyálmirigyrákban elhunyt.

„Megtisztelőnek érzem, hogy rám bízták az elnöki feladatokat, az elkövetkezendő három hónapban pedig igyekezni fogok olyan nagy lelkesedéssel és odaadással dolgozni a sikeres olimpiáért, mint ahogyan Jack Poole tette” – reagált kinevezésére Goepel.

A 66 esztendős sportvezető már korábban is tagja volt a bizottságnak, előtte pedig az ötkarikás pályázatot elkészítő társaságnál dolgozott, mint befektetési specialista.

„Nem tervezek semmilyen változtatást, tulajdonképpen csak kapitány vagyok, akinek az a feladata, hogy kikötőbe vezesse a kormányos nélkül maradt hajót” – mondta Goepel.