Vilhelmina
11 °C
28 °C

Egyelőre nem hivatalos az Európai Sí Szövetség

2010.01.07. 15:45

Továbbra is tisztázatlan a tavaly májusban alapított Európai Sí Szövetség (ESF) szerepe és létezése, mert a nemzetközi szövetség (FIS) egyelőre még nem fogadta el hivatalosan a kontinentális szervezetet.

A FIS-hez hasonlóan svájci székhelyű ESF létrehozását a négy európai sí-nagyhatalom, Olaszország, Svájc, Franciaország és Ausztria nemzeti szövetségei kezdeményezték azzal a céllal, hogy a kontinens síelőinek és síszervezeteinek érdekeit védjék és érvényesítsék, valamint biztosítsák a sportág európai jövőjét.

Tavaly novemberben, a franciaországi Amneville-ben épített csarnokban sor került az első ESF által szervezett nemzetközi viadalra, a fedettpályás Európa-bajnokságra. A FIS akkor jelezte, hogy az eseményt nem tekinti hivatalosnak, így a versenynaptárából is kihagyta. Gian Franco Kasper elnök arról biztosította a rajthoz álló síelőket, hogy nem büntetik meg őket azért, mert egy nem hivatalos viadalon elindulnak, azonban hangsúlyozta, a FIS novemberben határoz arról, hogy sújtja-e valamilyen szankcióval a négy alapító szövetséget.

Az ESF hivatalos weboldalán november 17-én megjelent közlemény szerint a nemzetközi szövetség úgy határozott, hogy nem bünteti meg a szervezeteket, azonban ezt a FIS részéről egyelőre még nem erősítették meg. Az írásos anyagban az is szerepel, hogy a felek később tárgyalóasztalhoz ülnek, ahol megvitatják az ESF és tagszövetségeinek feladatait, jogosultságait és lehetőségeit.

A Magyar Sí Szövetség egyelőre nem kapott értesítést a FIS-től arra vonatkozóan, hogy az európai szövetséget hivatalosan elismernék. „Mi még nem merünk lépni az ügyben, és nem is fogunk egészen addig, amíg nem erősítenek meg bennünket abban, hogy a kontinentális szervezet működése és létezése minden szempontból hivatalos és jogszerű - mondta Kaszó Klára elnök az MTI érdeklődésére. - Természetesen nagyon jót tenne a magyar sísportnak, ha létezne egy külön európai szervezet, különösen azért, mert a megfogalmazott célkitűzések valószínűleg minket is segítenének.”

Az ESF négy pontban foglalta össze a legfőbb teendőket, ezek között helyet kapott a sportág iránti általános érdeklődés növelése Európában, a professzionális sísport fejlesztése és népszerűsítése, valamint gazdasági hatásainak elemzése, és a FIS-sel, illetve a téli sportokban résztvevő piaci szereplőkkel fenntartott jó kapcsolat ápolása, fenntartása.

A február 12-én kezdődő vancouveri téli olimpia miatt várhatóan csak néhány hónap múlva kerülhet sor a nemzetközi és az európai szövetség közötti egyeztetésre, az ESF azonban addig sem tétlenkedik. A hivatalos honlapon az olvasható, hogy jelenleg is több megvalósításra váró terven dolgoznak, amelyeket természetesen egyeztetni kívánnak a FIS-sel.