Vilhelmina
11 °C
28 °C

45 fős csapattal utazik Dél-Korea az olimpiára

2010.01.20. 10:11

A világbajnok műkorcsolyázó Kim Jü-na vezetésével a téli olimpiák történetének eddigi legnépesebb csapata utazik a Koreai Köztársaságból Vancouverbe, a február 12-én kezdődő játékokra.

A 45 fős küldöttségben 26 férfi és 19 női versenyző kap helyet, akik a műkorcsolyázók, a gyorskorcsolyázók, a síelők, a sílövők, a bobosok, valamint a szkeletonosok között állnak rajthoz. Az olimpiai bizottság szerdai tájékoztatása szerint a játékok történetében először indul dél-koreai bobcsapat, miután a férfi négyes az elmúlt év végén kiharcolta a részvételi jogot.

A Koreai Köztársaság a 2006-os torinói eseményen az ázsiai országok legjobb eredménysorával végzett az éremtáblázat hetedik helyén, hat arany-, három ezüst-, és két bronzéremmel. Ezek közül mindegyiket gyorskorcsolyában szerezték, a 11-ből tizet a rövidpályások küzdelmeiben.

A vancouveri szereplés azért is fontos a dél-koreaiaknak, mert a jó eredmények javíthatnák a 2018-as olimpia rendezéséért versenybe szálló Pjongcsang esélyeit, amely már az idei, illetve a 2014-es eseményre is pályázott. Négy év múlva az oroszországi Szocsiban kerül sor a téli játékokra.