A szövetséget kritizálta, eltiltották a síelőt

2010.12.16. 10:50

A svájci szövetség két Világkupa-versenytől eltiltotta a női alpesisí-válogatott egyik legjobbját, Lara Gutot, mert nyilvánosan kritizálta a szövetségi kapitányt.

A mindössze 19 éves, kétszeres világbajnoki ezüstérmes síző december 28-án és 29-én a Semmeringen sorra kerülő Vk-fordulót lesz kénytelen kihagyni.

Gut többször bírálta már nyilvánosság előtt Mauro Pinit, aki korábban évekig edzette őt. Viszonyuk akkor romlott meg, amikor a szakember tavaly áprilisban elvállalta a férfi válogatott vezetését. Pini a mostani szezontól irányítja a nők munkáját.

A svájci síző a 2008/2009-es szezonban robbant be a nemzetközi élmezőnybe, 17 évesen Vk-versenyt tudott nyerni, majd a 2009-es világbajnokságon lesiklásban és szuperkombinációban is második lett. Vb-sikere után aztán folyamatosan sérülések hátráltatták felkészülését, s tavalyi októberi csípőműtéte miatt nem vehetett részt az idei, vancouveri olimpián.