Sprinter volt, aztán kigyúrta magát

2011.03.07. 14:02

Kirobbanó formában szerepelt a norvég északisí-világbajnokságon Marit Björgen. A hazai pályán versenyző sífutókirálynő négy arany- és egy ezüstérmével a legeredményesebb sportoló lett Oslóban.

Björgen 1980-ban született Norvégia középső részén, az ország harmadik legnagyobb városában, Trondheimben.

A nemzetközi versenyeket 2000-ben kezdte meg a Nemzetközi Síszövetség (FIS) sífutó világkupa-sorozatában. Kezdetekben a sprintszámok kiemelkedő versenyzője volt, aztán szépen lassan kigyúrta magát a hosszabb, 10-30 kilométeres számokra is.

Első sikereit a 2002/03-as szezonban érte el, akkor a világkupa-sorozat sprintszámában megnyerte az összetettet, majd ugyanebben az évben az olaszországi északisí-vb-n 4x5 km-es váltóban ezüstérmes, egyéni sprintben pedig aranyérmes lett.

Innentől nem volt megállás, sorra jöttek az eredmények. A FIS-vb sprintszámát 2002-től 2006-ig egyedül uralta. Ezalatt kétszer lett összetettben és egyszer hosszú távon világbajnok .  Legjobb FIS-szezonja a 2004-es volt, az összes lehetséges címet megszerezte: összetett, sprint- és hosszú távú bajnok lett.

A 2005-ös oberstdorfi északisí-világbajnokságon triplázott. 30 km-es klasszikus sífutásban, csapatsprintben és 4x5 km-es csapatversenyben is nyert, és egy ezüstöt is begyűjtött. 2007-ben Sapporóban két bronzérmével az előző évekhez képest formán kívül teljesített. Következő eredményes világbajnoki szereplésére mostanáig kellett várni, idén hozta kiváló formáját. A vasárnap véget ért oslói világbajnokságon sprintben, 15 km-es üldözéses, 10 km-es klasszikus versenyben és 4x5 km-es váltóban nyert aranyérmet, 30 km-en pedig ezüstérmet volt.

Az olimpiai sikerek a tavalyi téli olimpiáig elkerülték, hiába szerzett már Salt Lake City-ben és Torinóban is ezüstöt. Kanadában megnyerte élete első olimpiai aranyát, öt éremmel zárt, ebből három arany volt, mindenkit felülmúlva Vancouver legeredményesebb sportolója lett.

A norvég sífutónő már most legenda, nevéhez kiemelkedő teljesítmények is fűződnek. 23 győzelmével a legsikeresebb sprinter a sífutó-világkupák történetében, övé a második legtöbb győzelem (44) a világkupa-ranglistán, egyedül az egykoron a Szovjetunió színeiben versenyző Jelena Välbe előzi meg 45 első helyével.

Björgen nevéhez fűződik egy különleges doppingügy is. A 2009/2010-es szezonban a WADA engedélyezte erős asztmagyógyszerét, ami egy tiltólistás szert, szalbutamolt tartalmaz. Emiatt leghevesebben ellenfele, a lengyel Justyna Kowalczyk bírálta, aki azzal vádolta, hogy a szer miatt érte el sikereit 2010-ben. Björgen azzal védekezett – jogosan – hogy beteg, azért szedi a gyógyszert.