Bertalan
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Mindenkit átvert, úgy disszidált

2012.01.03. 18:59

Pajor Kornél olimpiai negyedik, és a magyar gyorskorcsolyasport egyetlen világbajnoka 1949-ben ért a csúcsra, közvetlen utána - minden trükköt bevetve - Svédországba disszidált. A versenyzéssel öt-hat évvel később felhagyott, de 88 évesen is korcsolyát húz, ha úgy adódik. Kedden a hétvégi Európa-bajnokság színhelyén, a Városligeti Műjégpályán körözött.

D  FO20120103038
Fotó: Földi Imre

Pajor még mindig azt a korcsolyát húzza fel, amelyikben 1949-ben világcsúcsot hajtott 10 ezer méteren. Azt maga sem tudja, hány tízezer kilométert ment vele, de az biztos, hogy nem volt olyan cipője, amelyet ennyi ideig tudott volna használni. Állítja, a városligeti pálya jege még most is olyan jó, mint az 1940-es években volt. A jég tesztelése mellett arra is volt figyelme, hogy az Eb egyetlen magyar indulójának, Tóth Ágotának adjon tanácsot, hogyan is kell előre vinnie a lábát.

A világbajnok a kiváló technikájának is köszönhette sikereit, a sportág egyik megújítója volt. 1942-ben az osztrák Karl Wazulekkel kezdtek el dolgozni a magyarok. A második világháborúban egyik lábát elvesztő edző meglepő mondattal kezdte a munkát: “Akkor holnaptól elkezdünk gyorskorcsolyázni”. Pajorék nem nagyon értették, azt hitték, addig is azt csinálják, de az új technika, amit nekik tanított, nagyon is eredményesnek bizonyult. Addig a korcsolyázók hátrafelé lökték a lábukat, de így elkerülhetetlen volt, hogy ne akadjon be a korcsolya hegye a jégbe. Wazulek megtanította oldalra ellépni a tanítványait, és ezzel a ma is használatos technika alapjait teremtette meg. „Eleinte furcsa volt az átállás, a csipővel és a felsőtesttel is át kellett fordulni, de ez az egyszerű technika passzolt az egyéniségemhez” - mondta Pajor.

Pajorék nem voltak profik, ő iskolásként, a szertorna, az úszás és a kerékpározás mellett kezdett el gyorskorcsolyázni. Kiváltságokat azonban így is élveztek, a második világháborúban az általános élelmiszerhiány közben is rendszeresen kaptak a sportolók vajat, mézet, tojást egy fűszerüzletben.

A gyorkorcsolya egyetlen magyar világbajnoka

Nagy eredményeit a világháború után hozta, 1948-ban 10 000 méteren negyedik lett az olimpián. 1949-ben a davosi Európa-bajnokságon öt- és tízezer méteren is világcsúcsot futott, igaz, az utóbbi csak másfél órát élt. Két héttel később az oslói világbajnokságon újra sporttörténelmet írt. A négytávú összetett utolsó versenyszámában, tízezren szerezte meg a győzelmet, váratlanul. A norvégok hazai győzelmet vártak, és nem is hitték, hogy az utolsó párban, az erősen elhasználódott jégen korcsolyázó Pajor képes lehet nyerni. „Amikor befutottam, egyből egy koszorút akasztottak a nyakamba, és még a jégen eljátszották nekem a magyar himnuszt. Mikor kimentem az utcára, óriási tömeg fogadott, a nők kezdték lecsipkedni a koszorúról a leveleket, és arra kértek aláírást.”

Nem nyúltak hozzá, mert jól korcsolyázott

A győzelem fordulópontot is jelentett Pajor életében, lehetővé tette, hogy Svédországba menjen. A vb után Trondheimbe hívták versenyezni, itt keresték fel svéd sportvezetők, tényleg komolyan gondolja-e, hogy külföldön marad. Igent mondott, erre a svédek rendeztek is egy versenyt, hogy hivatalosan meghívhassák. Pajor már többször hangoztatta, építészmérnöki tanulmányokat szeretne folytatni külföldön. Erről a magyar sportvezetés is tudomást szerzett, és elővették érte, mire azt mondta egy, az öltözőbe besétáló pártfunkciónáriusnak: „Valóban kint akarok tanulni, azért, hogy képzettebb mérnöke lehessek a népi demokráciának! Az öltözőben aztán mindenki röhögött rajtam. Nagy pofám volt, mindig szidtam a kommunistákat, de nem nyúltak hozzám, mert jól koriztam.”

Kellett néhány trükk a lelépéshez

A vb után Pajor végül tényleg lelépett, az egész magyar sportvezetést átverve. Még a vb előtt levelet írt Ortutay Gyula, vallás- és közoktatásügyi miniszternek, hogy Oslóban akar maradni, és ehhez ösztöndíjat szeretne kapni. Választ is kapott, a vb megnyerése után kapott gratuláló táviratok között találta meg hotelszobájában. Az állt benne: „Ösztöndíj engedélyezve, térjen haza a hivatalos iratok elintézese végett.”

D  FO20120103035

Pajor nem volt teljesen elégedett az eredménnyel, ezért - gőz fölé tartva a táviratot - a második mondatot kitörölte. „Ezután levittem a portáshoz, és mondtam, holnap akkor küldje be ezt a táviratot, amikor a magyar csapat reggelizik.” Másnap így másodjára is megkapta a levelet, majd körbeadta a csapattársaknak, a csapatvezető Brecher Lászlónak is megmutatta.

„Brecher jó srác volt, megtették túravezetőnek, mert korábban valamelyik miniszter sofőrje volt. Egy szót nem tudott idegen nyelven, csak „zuglói magyarul”, kézenfogva vittük fél Európában, szerettük, és arra is jó volt, hogy élezze a korcsolyát.”

A világbajnoknak a hamis engedélyen kívül még az útlevelére is szükség volt, de azt Brecher tartotta magánál, aki megígérte Hegyi Gyulának, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori elnökének, hogy nem adja ki a kezéből a sportolók okmányait. Pajor akkor azt mondta: “Vidd akkor haza, mutassátok meg otthon, tegyétek be egy borítékba, és küldd vissza levélben!”

Brecher beleegyezett, de egy újabb csellel Pajor mégis megszerezte az útlevelét. A csapat előtt kivitette magát az oslói reptér termináljához, ott megkért egy tisztviselőt, hogy kérje el a magyar útleveleket, és ossza ki a tulajdonosaik között. Bár nem tartozott a tisztviselő hatáskörébe, de megtette. Brecher először nem értette, miért is kellene odaadni az útleveleket, de Pajor azzal érvelt, ha lezuhan a repülő, mindenkinél kell, hogy legyen valamilyen azonosításra alkalmas okmány. Ez nem volt eredményes, hiszen a világbajnok eleve nem akart hazautazni. Végül azt mondta, hogy a norvégnak azért kell az ő útlevele is, mert csak így váltható vissza a repülőjegye. Erre Brecher odaadta a tisztviselőnek, Pajor pedig egy másik szobában átvette tőle, és lelépett.

A sportvezetés nehezen törődött bele a disszidálásba egy svéd-magyar futballmeccs előtt, maga Hegyi Gyula kereste fel a gyorskorcsolyázót. A válogatott Czibor Zoltán hívta Pajort: „A Gyula bácsi akar veled beszélni.”

Egy stockholmi szálloda előtti parkban találkoztak „Miért maradt kint? Magának baja volt Magyarországgal? - kérdezte. Például 500 holdunkat elvették, másrészt úgy meg nem lehet versenyezni, hogy állunk a Keleti pályaudvaron és lógunk ki a vonatból, hogy a sportvezető jön-e vagy nem jön az útlevelünkkel. Ilyen lelkiállapotban nem lehet versenyeken részt venni.” - idézte fel Pajor a találkozást.

„Ha maga hazajön két hónapon belül, oda utazik, ahová akar. Rákosi elvtárs át akarja adni magának a legnagyobb sportkitüntetést és 40 ezer forintot” - ígérgetett Hegyi.

Pajor nem ment bele, azt akarta, hogy anyja, akitől elvették a nyugdíját, mert ő kint maradt, kapja meg a 40 ezer forintot. Az ajánlatot azért sem fogadta el, mert látta, Rákosi hangulatán is múlik, ki részesülhet kegyben. „Hegyi úr, ki biztosítja, hogy maga államtitkár lesz két hónap múlva is?” - kérdezte, de választ nem kapott, a felidegesített sportvezető otthagyta.

Hegyi látogatása után is többször megpróbálták hazahívni, a versenyeken mindig odament hozzá egy-egy magyar sportvezető. A hazatérést azonban sohasem fontolgatta, az építész szakmában olyan lehetőségeket kapott Svédországban, amikért nem lehetett volna kárpótolni.

Az olimpián nem bizonyíthatott

A disszidálása után a Castor nevű östersundi klubhoz került, ahol edzősködnie is kellett, amellett, hogy nem voltak ideálisak a körülmények.

D  FO20120103031

„Reggel hatkor kellett edzenem egy hokipályán, ami csak egyenes csúszásra volt alkalmas, és egy óra múlva meg már a hokisok jöttek. Ennek megfelelően le is égtem az 1950-es eskilstunai vb-n, egy szenvedés volt, egyszerűen rosszul voltam trenálva. Ezért levelet írtam Davosba, a világszövetség főtitkárának, hogy milyen lehetőségek vannak náluk. Mivel megkedvelt a korábbi versenyeken, egyből meghívott. A városnak is fontos volt, hogy ott legyek. Turisták jöttek a pályához, hogy lássák a világbajnokot edzeni.”

Az eredmény meg is lett, az 1951-es  világbajnokságon már harmadik lett. A svájciak visszahívták a következő három évben is, cserébe olykor edzést is kellett tartani. Sokszor ingáznia is kellett, hétvégenként a svéd klubja színeiben versenyzett. „Fura helyezet volt, mert a svájciak fizették, hogy jól fussak a svédeknek.”

Az 1952-es oslói olimpián nem tudott elindulni, miután disszidált, nemzetiség nélkül versenyzett két évig, de svéd klubja kérvényezte az olimpiai bizottságot, hogy versenyezhessen. Pajor el is utazott Oslóba, és várta, hogyan dönt róla a testület: „Mint egy kotlóstyúk mászkáltam a hotelben, ahol üléseztek, amikor kijött a norvég tag, és mondta, hogy az ügyemet meg sem tárgyalták. De ez érthető volt, mert az Eb-n harmadik lettem, a norvégokra lettem volna veszélyes az olimpián.”

Amióta abbahagyta a gyorskorcsolyát, a versenyeket nem követi: „Fogalmam sincs, most kik a menők, csak annyit tudok, amit akkor látok, amikor meghívnak a világversenyekre. De nem igazán érdekel már. Mindig azt mondtam, a sportot csinálni kell, és nem dumálni róla.”