Világesemény része lesz az eplényi Snow Day

2013.01.11. 12:59

A nemzetközi esemény részeként idén negyedszer rendezi a
Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület a Snow Dayt, a rendezvény
január 20-án, Eplényben, a Nordica Síarénában lesz.

A gyerekeknek, családoknak kiírt téli szabadidős programot, a World Snow
Dayt 2012 óta a világ több országában, egy időben rendezik meg.
Snow Dayt négy évvel ezelőtt Magyarországon rendezték először; az
esemény része a Nemzetközi Síszövetség (FIS) által életre hívott
"Bring Children to the Snow" programnak.

"Ez a nap azért van, hogy a gyermekek a szüleikkel új élményeket
szerezzenek a havon, az emlékek pedig folytatásra ösztönözzék őket. A
tavalyi, első World Snow Dayt a világ 39 országában, 225 rendező
szervezet munkájának köszönhetően, több mint 200 ezer résztvevővel
bonyolították le. A népszerűséget mutatja, hogy a program a déli
féltekére is átnyúlik, még világrekord is született.
Rendezvényünkkel január 20-án felkerülünk a nemzetközi sítérképre. A
Snow Day négy éve úttörőnek számított Magyarországon ebben a. Tavaly kétezer résztvevőnk volt a Nordica Síarénában, idén
is több ezer látogatót várunk Eplénybe" - foglalta össze Barbai Áron
ötletgazda-főszervező.