Nemcsak könnyezett, zokogott a célban

2013.02.27. 22:32

Petter Northug norvég sífutó a végletekig ki tudja hajtani magát, és hiába nyert már hét világbajnokságot, a nyolcadik is mélyen megérinti. A Val di Fiemme-i világbajnokság 15 kilométeres szabadstílusú számának céljában zokogásban tört ki.

Bár Northug sokoldalú és az egyik legerősebb sífutó a mezőnyben, nem számított a szám favoritjának, ő maga is kételkedett a sikerében. „Meg lennék lepve, ha aranyat tudnék nyerni, mert még sohasem nyertem egyéni indításos 15 kilométeren. A tömegrajtos futamokban jól mentem, ugyanezt kell tennem az egyéniben is. Az a legfontosabb, hogy ne kezdjek be túl gyorsan, és végig tartani tudjam a tempót" – nyilatkozta a verseny előtt.

Northug némileg ellentmondott önmagának, mert erősen bekezdett, az első, 1,8 kilométeres időmérőnél már vezetett, és a többinél is áthaladva is megőrizte az előnyét. Volt, hogy a végül második Johan Olsson előtt fél perccel is vezetett. A táv utolsó harmadára kissé fáradni látszott, de Northug a végletekig képes magát kínozni, és kihajtva, kissé már szétesett mozgással 11 másodperces előnnyel beesett a célba.

Northugot mélyen megérintette a nem várt siker, a földön fekve, oxigénadósságal is küzdve tört ki belőle a sírás. A norvég sífutó két évvel ezelőtt, a hollmenkolleni világbajnokságon is elbőgte már magát, amikor megnyerte a 30 kilométeres tömegrajtos versenyt.

Az idei világbajnokságon ez volt az első aranyérme, sprintben már szerzett egy ezüstöt. A várakozások ellenére a csapatsprintben nem jutott a döntőbe, mert csapattársa, Golberg rosszul lett a verseny közben. Northugnak világbajnoki címre is van még esélye, a március elsejei  4x10 kilométeres váltónak Norvégia az egyik favoritja.

Eredmények:

sífutás, férfi 15 km (szabadstílus):

1. Petter Northug (Norvégia) 34:37.1 perc
2. Johan Olsson (Svédország) 11.8 másodperc hátrány
3. Tord Asle Gjerdalen (Norvégia) 22.3 mp h.