Nem a dobogóért csináljuk, csak szeretjük kínozni magunkat

A biatlon az egyik legnépszerűbb és legizgalmasabb téli sportág, nálunk mégsem kap elég elismertséget, és ennek nem csak a hóhiány az oka.

Magyarországon álmodni sem lehet arról, hogy valaki bekerülhet a biatlonosok világelitjébe, de a sportág esélykiegyenlítő jellegéből fakadóan jó felkészüléssel és tökéletes versenyzéssel nem elérhetetlenek a kiugró eredmények. Panyik Jánost szokták felhozni példaként, 1997-ben tizedik lett a világbajnokságon, de ebben a sportágban már azt is értékelni kell, ha valaki a nagyon sűrű mezőnyben a világkupáig jut. 

Január végén az észtországi Otepääban rendezték meg a biatlon-Európa-bajnokságot, amelyen a magyar válogatott is részt vett. Ne csodálkozzanak, ha nem tudtak erről, nekünk is csak külön kérdésünkre árulta el a Magyar Sí Szövetség, hogy lesznek magyar indulók. Ennek fényében azon sem lepődtünk meg, hogy eddig egyetlen egy sort sem írtak hivatalos honlapjukon arról, hogy hogyan szerepelt a magyar csapat. És erre az indoknak kevés, hogy nem értek el óriási sikereket.

Magyarországon csak néhány megszállott biatlonozik, és bár nincsenek az élvonalban, úgy tartják, több támogatással egész tisztességes eredményeket is elérhetnek.

„Van létjogosultsága itthon a biatlonnak, ha Miklós Edit sikerét nézzük, akkor látszik, egy nem alpesi ország tudott úgy kitermelni egy jó versenyzőt, hogy nincs mögötte igazán széles bázis. A magyar szövetség egy félkész, óriási tehetségű versenyzőt kapott. A három-négyéves sikeres menedzselésnek lett az eredménye az olimpiai hetedik hely is. Miklós Edit sikeréért a sífutók és a biatlonisták is óriási áldozatokat hoztak, ezért mi közös sikernek tekintjük a hetedik helyét. Szocsiban a lehetőséget sem adták meg nekünk, hogy tudásunknak megfelelően szerepeljünk. Míg Editnek négy segítője is volt, a négy északi versenyzőre csak egy jutott, miközben a biatlon- és a sífutópálya nem is egy helyen volt. De ne értse félre senki, Edit sikerét nem irigyeljük, vele együtt örülünk. Sajnos olyan magyar biatlonista nem volt még, akit így megtámogattak volna, pedig, ha például Panyik Jánost nézzük, voltak hasonló szintű tehetségek már a sportágban” – mondta Gombos Károly a jelenleg legjobb magyar férfi biatlonos.

Szocsiban ugyanannyi lövőhibával, tehát eggyel, mint Björndálen a 79. lett sprintben, az idei nyílt Eb-n, ahol ázsiai és amerikai résztvevők is voltak a legjobb helyezése a 66. volt.

Kamion helyett szatyor, Björnadelen se férne így be az első húszba

Gombos szerint nem mindig a helyezéseket érdemes nézni, hanem az elsőtől kapott időkülönbség számít igazán, a világbajnokságon való indulást is ez alapján osztják. Aki 20 százalékon belül van, startolhat.

A biatlon technikai sport, a sílécek vaxolása külön tudományág, a nagy biatlonnemzetek nem keveset áldoznak rá, évente több millió eurót fizetnek a technikai személyzetnek, egy-egy versenyre több száz léccel, több tonnányi felszereléssel érkeznek. Ehhez képes Gombos is viccesnek látja, hogy ők egy szatyornyi vaxszal és három-négy léccel próbálkoznak.

És hogy ez mennyit számít?

„Ha Björndalen (a sportág nyolcszoros olimpiai bajnoka) olyan körülmények között versenyezne, mint mi, az első húszba nem jönne be. Azt már több terheléses tesz is bizonyította, hogy élettanilag (például maximálisan felvehető oxigén) közelében vagyunk a legjobbaknak. Nekünk csak akkor van esélyünk a jó eredményre, ha kifagyott pályán, az első csoportban indulunk. A fagyott pályán nem számít annyit a vaxolás, és az első csoportban indulóknak még a pálya sincs széttaposva. Ha a feltételek kiegyenlítődnek, akkor az eredmények is közelítenének egymáshoz. Most akkora a technikai különbség, mintha kőbaltával mennénk atomháborúba” – vallja Gombos.

A hétről-hétre képernyőkön lévő világkupákról a magyarok már kikoptak, oda már tényleg nem férnek amatőrök, így leginkább a sportág második számú sorozatában az IBU-kupákon indulnak, de ott is sikernek számít, ha a sprintben olyan jó helyezést érnek el, hogy az üldözésesben is indulhassanak.

Elsőre az sem tűnik kiugró teljesítménynek, hogy Veres Mirella a Európai Téli Ifjúsági Olimpián sprintben 59., üldözésesben 55. lett, pedig ez már óriási siker. Veres egyébként a jövő egyik ígérete, ezért Erdélyben készül egy sportiskolában. A vk-n, Eb-n és vb-n gyakran több mint százfősek a mezőnyök, tényleg sikerként lehet megélni, ha a második harmad végének közelében, esetleg előbb tudnak a magyarok végezni

Hiába nincsenek igazán nagy eredményeink, nem tinglitanglizunk a havon, kifacsarjuk magunkat hogy ilyen időket fussunk. Nem a dobogós helyért csináljuk, egyszerűen szeretjük kínozni magunkat, és a legjobbat kihozni magunkból a pályán

– érzékeltette Gombos, hogy milyen erőket mozgósítanak.

A nagy dobáshoz mindennek együtt kell lennie: csúcsnap, csúcsléc és hibátlan lövészet. Ez persze nem jön össze túl gyakran, de nem is lehetetlen: „Amikor Szőcs Emőke világkupa 47. lett, megkönnyeztem, szenzációs volt ezt az eredményt igazi stáb nélkül elérni” – mondta Gombos.

A biatlonozáshoz megszállottság és pénz kell, a versenyszezont végig kell utazni, és a felszerelést is ki kell fizetni. Egy szezonra kell minimum öt pár síléc, darabja minimum 200 euró, és lőszer is. Egy biatlonista ideális esetben évi 15 ezer lőszert elhasznál, a magyarok jó ha fele ennyit, mert nem kapnak időben lőszert a szövetségtől. Az edzésen használt lőszer darabja 22, a versenylőszeré 80 forint.

„Most nincs meg a biztonságérzetünk, kicsit szerencsejátékszerű a támogatásunk is, pánikszerűen adnak telente, holott igazán a felkészülésben, május és november között dől el minden” – mondta Gombos.

Gombos szerint azért van jövője itthon a biatlonnak, ha Panyik Dávid vagy Veres Mirella kellő támogatás kap, nagy eredményeket érhetnek el, stabilan kvalifikálhatják magukat az üldözőversenyekre is. (Ide a sprintben legjobb hatvan kerülhet).

Ha rajta múlna, most egy erős mixváltót állítana ki, azzal folyamatos reklámfelületet biztosítanának maguknak, és ebben a számban még nem is olyan sűrű a mezőny. Ő a bolgárokat látja jó példának, viszonylag kis biatlonnemzetként egyre feljebb jönnek, létrehozták saját centrumukat, és külföldön is egyre többet edzőtáborozik együtt egy kisebb csapat.

„Nem vagyunk olyan rossz helyzetben, mint sokan látják, három-öt óra alatt már jó sífutópályákat lehet elérni, és Galyatetőn is ki lehet próbálni a sportágat. Lőni itthon is meg lehet tanulni. Egy rollersí központra azonban nagy szükség volna, ami a kiválasztást segíthetné elő. Biatlonnal könnyű megfertőzni bárkit. Ha lövészetnél csattan a bukó, máris megvan a sikerélmény. Kezdetnek egy légpuska is ugyanezt az élményt adja” – vázolt fel röviden sportágfejlesztési tervet Gombos.

Itthon úgy 20-30-an biatlonozhatnak versenyszerűen, és még ugyanennyien szemeznek a sportággal, de Gombos szerint más állóképességi sportokból is lehet meríteni. Tapasztalatai szerint a télen alapozáskor sífutó evezősök, triatlonosok, kajakosok jó alanyai lehetnének a biatlonnak is. A lövészetre ők is fogékonyak.

Ha úgy küzdenének, vért izzadva, mint Gombosék, már megérte sportágat váltani.